Nevetséges: a NAV miatt bezárhat a népszerű flippermúzeum

2015-05-20
Bezár az az intézmény, melyet a Tripadvisoron 2014-ben a legkiválóbb nevezetességnek választottak, írt róla a Reuters, a BBC, és az AFP is. Az ok: a muzeális gépek a NAV szerint törvényt sértenek.

 

A Flippermúzeum az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott engedély szerint muzeális közintézményként működhet, és tagja a Műszaki Örökség Programnak is. Ennek ellenére az adóhatóság szerint olyan mértékben sérti a szerencsejáték-törvény előírásait, hogy minden gépét el kell szállítani.

Pálfi Balázs, a budapesti Flippermúzeum alapító-tulajdonosa A Facebookon mesélte el a NAV-val folytatott harcot:

A Flippermúzeum megnyitása után már másnap megjelent a NAV Szerencsejáték Felügyelet fedett ellenőrzést végezve, és mint később a jegyzőkönyvekből megtudtuk, arra tettek javaslatot, hogy az összes gépet el kell szállítani a helyszínről, mert szerintük a szerencsejáték-törvényt olyan mértékben sérti az intézmény, hogy csak ez lehet a megoldás.

Pár héten belül ezt az intézkedést még kétszer megismételték. Később ez az álláspont enyhült, fogadtak minket személyesen, úgy nézett ki, közeledik az álláspontunk; kis átalakításokat előirányozva szóban megerősítettek minket a további zavartalan működésről. De egy júliusi határozatban már teljesen más szellemben álltak hozzá a kérdéshez. Bírósághoz fordultunk, idén június 17-én lesz a tárgyalásunk. Az elmúlt időszakban több olyan kemény, a működést ellehetetlenítő kérvényt adtak be a bíróságnak, hogy a pozitív elbírálás esélye a minimálisra csökkent. Sejthető, ha bármilyen, akár számunkra jó döntés születne, akkor sem lehetne az ember biztonságban, biztosak lehetnénk az újabb offenzívában. Az újabb és újabb támadások hatására azt a döntést kellett hoznom, hogy ha valami csoda nem történik, nem tudom semmiféle formában felvállalni a további nyitva tartást, a tárgyalás után bizonytalan ideig nem nyitunk ki.”

 

 

Természetesen a Flippermúzeum melletti szimpátiatüntetés már szerveződik, hatása persze kérdéses, ahogy a gyűjtemény jövője is. Erről Pálfi ezeket írta:

"Arról, hogy mi lesz a gyűjtemény további sorsa, talán még korai beszélni. Nagyon szeretnénk, ha az egész egyben tudna maradni, akár egy külföldi partnerrel egy másik országban bemutatva azt, vagy esetleg utazó kiállítás keretében „járna” szerte Európában, hogy minél több emberhez eljusson. Az elkövetkező hónapok erre választ fognak adni, hogy megtaláljuk-e erre a megoldást, vagy a gyűjtemény további sorsa bizonytalanná válik."

 

Mint ismeretes, Magyarországon 2012 őszén egyik napról a másikra betiltották a nyerőgépeket, azok csak kaszinó besorolású szórakozóhelyeken működhetnek. A NAV valószínűleg egy kalap alá vette a gyűjtemény muzeális értékű darabjait a mai gépekkel, és ezért mondta ki az ítéletet felettük.

 

Címkék: adó, nyerőgép,