Nem sokat változtak az izlandiak London óta

2014-01-13
A magyar kézilabda-válogatott videóelemzője szerint az olimpiai negyeddöntőben szerepelt csapathoz képest nem sokban változott az izlandi együttes, amely kedden a magyarokkal találkozik a dániai Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek második fordulójában.

 

„Továbbra is a nyitott védekezés jellemző rájuk, mint ahogyan eddig is. Nagyon szellemes, kreatív játékot játszanak” - mondta Berta Sándor az MTI-nek. A korábbi játékos 2008 óta áll a magyar szövetség alkalmazásában, azóta számításai szerint nagyjából négyszáz mérkőzésről készített elemzést.

 

Az Európa-bajnokságon az ellenfél védekezési és támadási stratégiáját kell tanulmányoznia, de a lerohanásokat és a visszarendeződést, valamint a kapusok mozgását is figyeli. A találkozók előtt nemcsak a szakmai stábnak, hanem egyes játékosoknak is külön anyagot kell készítenie, ami több mint három órát vesz igénybe.

 

Az izlandiakkal kapcsolatban megjegyezte, talán a kapus, Björgvin Páll Gústavsson lehet a gyenge pont, aki klasszis ugyan, de általában csak akkor fog ki jó napot, ha az első néhány lövést megfogja. Berta szerint ha a gyenge pontjait célozzák meg, akkor elbizonytalanodhat.

 

A magyar csapat vasárnap hétgólos vereséget szenvedett a világbajnok spanyol csapattól, kedden pedig azzal az Izlanddal találkozik, amelyet a londoni olimpia negyeddöntőjében elképesztő izgalmak közepette, kétszeri hosszabbítás után győzött le.

 

Mocsai Lajos tanítványai a csütörtöki záró fordulóban a norvégokkal találkoznak. A kvartettből az első három jut a középdöntőbe, amelynek összecsapásait Herningben rendezik.

 

Forrás: MTI

Címkék: kézilabda,