Nem sikerült a bravúr a Veszprémnek

2013-04-27
Az MKB Veszprém hazai pályán 29-28-as vereséget szenvedett a német THW Kieltől, így nem jutott a kézilabda BL négyes döntőjébe.

 

Nem jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe a Veszprém, mivel az idegenben elszenvedett egygólos vereséget követően szombaton hazai pályán is kikapott - 29-28-ra - a német Kieltől a negyeddöntős párharcban.

 

Az 5-1-es álomrajtot követő kis megtorpanást leszámítva az első félidőben a hazaiak akarata érvényesült. A folytatásban viszont egyenlített a Kiel, majd a 47. percben először vezetett, onnantól pedig végig előnyben volt.

 

A múlt vasárnapi összecsapáson a vendég veszprémiek a 47. percben még 28-22-re vezettek, ám közvetlenül a lefújás előtt szerzett góllal végül a 2007-ben, 2010-ben és tavaly győztes Kiel 32-31-re nyert. Ezzel együtt a legrangosabb kupában 200. mérkőzését vívó Veszprém ilyen kedvező helyzetből még soha sem várhatta hazai pályán negyeddöntős visszavágóját, így jó esélye volt, hogy első magyar csapatként bejusson a 2010 óta létező Final Fourba. A csapat 2006 óta nem jutott be a legjobb négy közé, míg a Kiel azt szerette volna elkerülni, hogy - mint eddig minden Final Four-címvédő - lemaradjon a soron következő négyes döntőről.

 

MTI Fotó: Kovács Anikó

 

Noha remek napsütéses idő volt odakint, a szurkolók csaknem egy órával a kezdés előtt a csarnokban, a helyükön voltak, és parádés hangulatot varázsoltak már a bemelegítés alatt a zsúfolásig megtelt arénában.

 

A meccs elején az első összecsapáson 11 gólig jutó Nagy gyorsan kétszer villant, közben Fazekas háromszor is bravúrral védett. Emberelőnyben sikerült 5-1-re ellépni (7. perc), azonos létszámnál viszont feltámadtak a németek, és egyenlítettek (5-5). Ugalde és a hazai kapus pillanataival visszaállt a rend, ám Iváncsik Tamás büntetőt rontott. Állandósult a "két gól közeli" állapot, ráadásul Sprenger ziccert, Ilic pedig hétméterest rontott. Aztán Schuch kiállításánál Fazekas helyett mezőnyjátékos ment be, és sikerült 11-7-re elhúzni. Kisvártatva időt kértek a vendégek, és a szünetig meg tudták felezni a hátrányukat.

 

Sulic kiállításával kezdődött a második félidő, és ismét kiegyenlített a Kiel (15-15), fordítani azonban nem tudott. Nagy tüzelte a pirosba öltözött szurkolókat, és a fülsiketítő hangorkán nem hagyott alább. A veszprémiek egy-két góllal vezettek, míg nem Sulic újabb büntetést kapott, és nem maradt el a fordítás az exveszprémi Vujin góljával (47. perc: 22-23).

 

Időt kért a hullámvölgybe került MKB, de a vendégek már alig hibáztak, ráadásul a dán bírók több ítéletükkel is borzolták a kedélyeket. Egyre nagyobb lett a baj, kevesebb mint tíz perccel a vége előtt, 23-25-nél Alilovic térdsérülést szenvedett, visszaállt Fazekas a kapuba.

 

MTI Fotó: Kovács Anikó

 

Már csak nyolc perc volt hátra, amikor 26-23-ra elhúzott a Kiel, így a hátralévő időt négy góllal kellett volna megnyerni. A hajrában már birkózásra és - főleg a vendégek részéről - színészkedésre is jócskán volt példa, csak éppen nem tudott két gólon belülre jutni a házigazda. Az idő a németeknek dolgozott, és bár Narcisse-t kiállították, végül ezt a találkozót is a Kiel nyerte.

 

A Veszprém eddigi legjobb eredménye a legrangosabb kupában a 2002-es döntőbe kerülés volt. Azóta kétszer sikerült eljutnia a legjobb négy közé (2003, 2006), ötször a nyolc közé (2004, 2005, 2007, 2009, 2010), az utóbbi két kiírásban a 16 közé, míg 2008-ban a 32 közé, ám ez utóbbi évben KEK-trófeával tudott vigasztalódni.

 

Férfi BL, negyeddöntő, visszavágó:

MKB Veszprém - THW Kiel (német) 28-29 (14-12)

 

gól: Sulic 5, Nagy 5, Ugalde 5, Császár 4/4, Chema 4, Gulyás 3, Dzsamali 1, Iváncsik T. 1, illetve Vujin 7/1, Jicha 7, Narcisse 3, Palmarsson 3, Ahlm 3, Sigurdsson 2, Ilic 2/2, Toft Hansen 1, Ekberg 1

 

Továbbjutott: a Kiel, kettős győzelemmel, 61-59-es összesítéssel.

 

Az elődöntők sorsolását csütörtökön 11 órakor tartják Kölnben. A Final Fourt június 1-jén és 2-án rendezik ugyancsak a német nagyvárosban.

 

A további program:

Barcelona (spanyol)-Atlético Madrid (spanyol) 32-24 (15-9)
    Továbbjutott: a Barcelona, 52-49-es összesítéssel

vasárnap:

Kielce (lengyel)-Metalurg Szkopje (macedón) 17.00 (27-25)

Hamburg (német) - Flensburg-Handewitt (német) 18.30 (32-26)

 

Forrás: MTI

 

Címkék: kézilabda,