Nem lesz magyar csapat a női Euroligában

2014-06-17
Tizennyolc év után először magyar csapat nélkül rendezik meg ősztől a női kosárlabda Euroliga küzdelmeit.

 

Keddi ülésén a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége elfogadta a 2014/15-ös szezonban a nemzetközi kupákban indulni kívánó magyar csapatok listáját. Ennek értelmében a férfiaknál a nemzetközi harmadik vonalnak számító Eurochallenge Kupában az áprilisban negyedik helyen végzett Szolnoki Olaj, továbbá az Atomerőmű SE és az EGIS Körmend indul. Ha az idehaza bajnok és kupagyőztes szolnokiak indulási jogot kapnak egy osztállyal feljebb, az Európa Kupában, akkor ott kívánnak szerepelni.

 

A nőknél az idén 16 csapatosra szűkülő Euroligában két magyar csapat indulását biztosította az európai szövetség (FIBA Europe), ám egy klub sem élt a lehetőséggel. Így az Euroliga 1996-os újjászervezése óta először nem lesz magyar együttes a kontinentális elitben.

 

A második vonalban, az Európa Kupában a hazai bajnok PINKK Pécsi 424, valamint a PEAC-Pécs, az Uniqa-Euroleasing Sopron, az Aluinvent DVTK Miskolc és a HAT-AGRO UNI Győr vesz részt.

 

Az MKOSZ vezetősége elfogadta a következő hazai versenykiírást, eszerint a férfi élvonalban 14 csapat indul, az Adria Ligában kezdő Szolnok ezúttal is az alapszakaszt követően csatlakozik majd a többiekhez. Az idén kiesett Nyíregyháza és az NB I/B-ben második helyen végzett MAFC is az élvonal tagja lesz. A női első osztályban 10 csapat indulhat, így a Cegléd és a Vasas - amely az idén a 9-10. helyért csatázott - is ott lesz a mezőnyben.

 

Az elnökségi ülésen elhangzott, hogy az augusztusi nankingi ifjúsági olimpián az 1996. január 1. és 1997 december 31. között született játékosokból álló fiú és leány csapat is képviselheti Magyarországot a 3x3-as kategóriában.

 

Forrás: MTI

Címkék: kosárlabda,