Nem engedik haza a profi szerencsejátékossá lett menekültet

2014-04-14
Egy vietnámi menekült profi szerencsejátékos lett Ausztráliában, és öt év alatt több, mint 90 millió dollárt, közel 20 milliárd forintot keresett. Egy bírósági döntés alapján most nem engedik, hogy hazalátogasson Vietnámba.

 

Pete Tan Hoang híres high-roller szerencsejátékost 2012. októberében letartóztatták a Crown Casino-ban, mivel – állítólag bűncselekményből származó – 1,5 millió dollárnyi (332 millió forintnyi) készpénz volt nála. 

 

A Melbourne-i Legfelsőbb Bíróság meghallgatásán kiderült, hogy - annak ellenére, hogy papíron semmilyen jövedelme nincs - 36 éves férfi 12 év alatt 8 millió dollárt veszített a Crownban. 

Andrew Buckland ügyész elmondása szerint a már ausztrál állampolgársággal rendelkező Hoang 2001 és 2007 között 50 ezer dollárnyi állami juttatásban részesült, azonban az elmúlt 12 évben egyetlen adóbevallást sem nyújtott be. “A szerencsejátékon kívül  semmilyen legális bevételi forrása nincs” – közölte Mr. Buckland. 

 

Hoang szerette volna meglátogatni a rokonait Vietnámban – ahol 2000 óta már legalább 12 alkalommal járt – azonban az ügyész szerint fennáll a szökés veszélye, mivel semmilyen kötődése nincs Ausztráliához. Buckland szerint Hoang  nagy mennyiségű pénzhez fér hozzá, nincs alkalmazásban, nincs ingatlana és semmilyen más tulajdona, ami az országban tartaná.

 

Hoang ügyvédje, David Grace kaszinózásból szerezte a pénzét – többek közt a sydney-i The Starban, ahonnan pedig ki volt tiltva – és, például az elmúlt hetekben is több, mint 2,5 millió dollárt nyert az Adelaide-ben lévő Skycity-ben. A Crown Mahogany Roomjának rendszeres vendége ráadásul tavaly kétszer is nyert a lottón több, mint 600 ezer dollár értékben. „Ez az ember egy szerencsejátékos, ezt csinálja, ebből él.” – közölte ügyvédje. 

 

Elmondása szerint a vád pénzügyi analízise hibás, mert nincsenek tisztában az összes téttel, amit megtett, és a bonyodalmak miatt már többször elhalasztották ügyfele tárgyalását.

Grace elmondása szerint Hoang nem maradna abban az országban, ahonnan a kilencvenes években elmenekült csak azért, hogy elkerüljön egy valószínűleg kevesebb, mint egyéves börtönbüntetést, ha netán bűnösnek találják. Az ügyvéd még odáig is elment, hogy óvadékként felajánlotta Point Cookban lévő házát, hogy garantálja Hoang visszatérését. Suzanne Cameron bíró azonban visszautasította a felajánlott óvadékot, mondván, hogy Hoang nem mutatott fel semmilyen kényszerítő okot az utazásra, és arról sincs információ, hogy nehézségei lennének, ha nem tudna utazni. Szerinte egy alig 400 ezer dollár értékű ingatlant egyébként sem lehet összehasonlítani azzal a nagy mennyiségű pénzzel, amivel a profi szerencsejátékos rendszeresen foglalkozott. A tárgyalást júniusra tűzték ki.

 
Címkék: kaszinó,