Nem bírt egymással Irán és Nigéria

2014-06-17
A világbajnokság 13. mérkőzésén megszületett az első gól nélküli döntetlen: az iráni és a nigériai válogatott osztozott meg a pontokon hétfőn az F csoportban.

 

A nigériaiak kezdték aktívabban a mérkőzést, igyekeztek támadásokat vezetni, helyzeteket is kialakítottak, miközben az irániak egyértelműen védekezésre rendezkedtek be, egy-egy ellentámadásuk pedig jobbára a középpályán elhalt.

 

Az Afrika-bajnok diktálta a tempót, az ázsiai együttes kivárásra játszott, de csak egyetlen komoly gólszerzési lehetősége akadt, az sem kontratámadásból, hanem szögletet követően. A félidő nagy részében a mezőnyben gyötörték egymást a játékosok.

 

A második 45 percre tovább esett a játék addig sem magas színvonala, sok hibával futballoztak a csapatok, alig-alig volt kidolgozott és végigvezetett támadás. Nagy gólhelyzet nem alakult ki egyik oldalon sem, így igazságos döntetlen született, még azzal együtt is, hogy a nigériai csapat valamivel többet tett a győzelemért.

 

Az irániak az argentinokkal, a nigériaiak pedig Bosznia-Hercegovina válogatottjával játszanak szombaton.

 

F csoport, 1. forduló:

Irán - Nigéria 0:0

Curitiba, Baixada Aréna, 38 000 néző, v.: Carlos Vera (ecuadori)

sárga lap: Timotijan (75.)

 

Irán:

Alireza Hagigi - Pedzsman Montaszeri, Dzsalal Hosszeini, Amir Zadeki, Mehrdad Puladi - Ehzan Hadzsi Szafi, Dzsavad Nekunam, Andranik Timotijan, Askan Dedzsagah (Alireza Dzsahan Bahs, 78.) - Reza Goohannedzshad, Hozro Heidari (Maszud Sodzsaei, 89.)

 

Nigéria:

Vincent Enyeama - Efe Ambrose, Godfrey Oboabona (Joseph Yobo, 29.), Kenneth Omeruo, Juwon Oshaniwa - John Obi Mikel, Ogenyi Onazi, Ramon Azeez (Peter Odemwingie, 69.), Victor Moses (Shola Ameobi, 52.) - Ahmed Musa, Emmanuel Emenike

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,