Napi tippajánló: Werder Bremen - VfL Wolfsburg

2011-12-10
A német Bundesliga 16. fordulójában a 13. helyen álló Wolfsburg az 5. helyen álló Bremenhez látogat. Érdekes meccsre van kilátás, már csak azért is, mert a Wolfsburg vendégként mindössze egy találkozót tudott megnyerni, és 8-21-es gólkülönbséggel rendelkezik. A Werder viszont egyike a legjobbaknak, ha a hazai pályás találkozókat nézzük, hat győzelmük mellett csak egy vereséget szenvedtek el a Weserstadionban. Az eddigiek alapján tehát sima hazai, de a Bundesligában minden előfordulhat!

Werder Bremen – VfL Wolfsburg
Németország-Bundesliga I

Tipp: 2.5 gól fölött
Odds: 1,55
Iroda: Unibet
Kezdés: ma 15:30

E két csapat meccse az elmúlt szezonban egy unalmas 0-1-et hozott, pedig nem ez jellemző rájuk. Idén meg főleg nem! A Wolfi egyike a legrosszabbul védekező csapatoknak, meccsenként átlagban két gólt kapnak, de idegenben ez az átlag még ennél is rosszabb. Magath aktuális csapatai pedig pont arról voltak híresek, hogy nagyon stabil védelemmel rendelkeztek. Ez Wolfsburgban valamiért nem működik. Talán nem véletlen, hisz a Wolfi nem egy olyan együttes, aki a hátvédjeiről lenne híres. Amikor bajnokok lettek, akkor is a Dzeko-Grafite csatárpáros teljesítményétől volt hangos Európa.

Ilyen kaliberű csatárok már nincsenek, a védelem viszont egy tragédia. Ha a Wolfi védelme ma hozza a szokásos formáját, 3-4 bekapott gól alatt nem fogják megúszni. A Werder otthon nagyon offenzíven szokott játszani. Ebből általában jól jönnek ki, még úgy is, hogy rengeteg helyzetet puskáznak el. Így volt ez a Stuttgart ellen is, de két rúgott góljuk elég volt a győzelemhez. Nem szokott gondot okozni a góllövés, idén a Weserstadionban csak a bajnok Dortmundnak nem tudtak betalálni. Szegény Wolfsburg örülne, ha Dortmund szintű védelme lenne...

Magath a vendégeknél az előzetesek alapján a Trasch-Chris-Madlung-Schafer négyesnek szavaz hátul bizalmat. Ebben nagyjából biztosak is lehetünk, hisz a többiek, akik a védelmet erősíteni tudnák, mind sérültek. Hleb szintén sérült, de ezen sem kell meglepődni, ő a pályafutása 70-80%-át rehabilitációval töltötte el. Nem játszhat eltiltás miatt Helmes és Hasebe, mindketten hasznára lennének a Wolfinak, és alighanem kezdők lennének a mai meccsen. Középpálya is sebezhető a vendég oldalon, kiváncsian várhatjuk, a veterán Salihamidzic hogy fogja bírni a tempót a gyors brémai szélsőkkel. Valószínűleg sehogy…

Azért a Wolfit sem kell leírni, tudjuk, hogy a Bremen védelme is képes hibázni. Mandzukic elég jó formában van, tőle minden csapat tart, és Hitzlspreger bombáitól is rettegnek az élvonalban. Neki negyven méter már lövőtáv, egy-egy jól eltalát szabadrúgásból bármikor képes betalálni. Idén sokat volt kénytelen kihagyni, de mára már teljes értékű harcos. A tipphez szükséges gólokat azért várhatóan a brémei csatárok lövik. Jó hír, hgy Pizzaro kezdeni fog, éktársa az osztrák Arnautovic lesz. Pizzaro, a perui támadó régi önmagát idézi, ebben az idényben 13 alkalommal lépett pályára, és 11 lőtt gólnál tart.

A Werder tipikusan az a csapat, amelynek meccsein szinte elképzelhetetlen, hogy ne lőjenek gólt, ugyanakkor az is, hogy ne kapjanak. Schaaf csapatára mindig is jellemzőek voltak a sokgólos meccsek. Ebben ma a hazai partnere lesz a Wolfi, hisz nekik is mindennél jobban kellene egy győzelem. Az is egy jó dolog, hogy egyik fél sem szokott döntetlenre játszani. Mindkét féltől várható a gól, sőt a hazaiak esetében joggal használhatnánk többes számot is. Tippünk 3-1-es hazai siker, de ahogy a bevezetőben jeleztük, a Bundesligában bármi megtörténhet!

Sok sikert, és jó szórakozást!

Címkék: sportfogadás, tipp,