Monacói Nagydíj - Rosberg győzelmével az élre ugrott

2014-05-25
Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi a 61. Forma-1-es Monacói Nagydíjat, így a világbajnoki pontverseny élére ugrott.

 

A 28 éves versenyző pályafutása ötödik futamgyőzelmét aratta a monte-carlói városi pályán, az idén másodszor diadalmaskodott. A hercegségben tavaly is ő bizonyult a legjobbnak.

 

A második helyen csapattársa, a brit Lewis Hamilton, a harmadikon pedig Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője ért célba.

 

Az első rajtkockából induló Rosberg jól kapta el a rajtot, ám mögötte Sergio Perez (Force India) egy ütközést követően megrongálta kocsiját, ezért két körre bejött a biztonsági autó. Ekkor Rosberg, Hamilton, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen, Ricciardo, Fernando Alonso volt az első hat sorrendje. A 100. Red Bullos futamán szereplő, címvédő Vettelnek műszaki problémái támadtak a kocsijával, többen is megelőzték őt, végül a négyszeres világbajnok feladta a versenyt. Elöl Rosberg és Hamilton a nyolcadik körben már utcahosszal elhúzott a mezőnytől, a német éllovas kopó gumikkal is tartotta 1-2 másodperces előnyét.

 

Az első kerékcserék sorát a 25. körben Romain Grosjean nyitotta meg, majd ismét begurult a safety car, mivel Adrian Sutil is "lebontotta" autóját a szalagkorláton. A többiek kihasználták az ideiglenes előzési tilalmat, sorra hajtottak ki kerékcserére, a boxlátogatások után az első hat helyen sorrendben Rosberg, Hamilton, Ricciardo, Alonso, Felipe Massa, Kevin Magnussen és Jean-Eric Vergne száguldott. Räikkönen egy kisebb karambolt követően ismét kiment a boxba, és a 14. helyre esett vissza.

 

A 30. körben kiállt a biztonsági autó, Vergne pedig boxutca-áthajtásos büntetést kapott, mert a kerékcserénél majdnem balesetet okozott. Az élen Rosberg és Hamilton újfent tetemes előnyre tett szert.

 

A 78 körös verseny felénél Rosberg, Hamilton, Ricciardo, Alonso, Massa és Nico Hülkenberg száguldott az első hat helyen. Nem sokkal később Massa is kiment első és egyetlen kerékcseréjére, majd a 11. helyre tért vissza. Vergne motorhiba miatt feladta a versenyt.

 

A 66. körben Hamilton átmenetileg lelassult - saját bevallása szerint a látásával akadtak problémái -, így a harmadik Ricciardo közelebb került hozzá. Hátrébb Räikkönen összeakadt Magnussennel, s mindkettőjüknek idő előtt véget ért a verseny. Ricciardo végül nem tudott előzni, Rosberg sikere pedig azt jelenti, hogy az idei hatodik F1-es nagydíj is a Mercedes diadalával zárult. 

 

Monte-Carlo, 2014. május 25., vasárnap (MTI) - A vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):

 

Monacói Nagydíj (78 kör, 260,520 km), végeredmény (a pontszerzők):

 1.  Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:49:27.661 óra

 2.  Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 9.210 mp hátrány  

 3.  Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 9.614 mp h.

 4.  Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 32.452 mp h.

 5.  Nico Hülkenberg (német, Force India) 1 kör h.

 6.  Jenson Button (brit, McLaren) 1 kör h.

 7.  Felipe Massa (brazil, Williams) 1 kör h.

 8.  Romain Grosjean (francia, Lotus) 1 kör h.

 9.  Jules Bianchi (francia, Marussia) 1 kör h.

10. Kevin Magnussen (dán, McLaren) 1 kör h.

 

    leggyorsabb kör: Kimi Räikkonen (finn, Ferrari) 1:18.479 p

    pole pozíció: Nico Rosberg

 

A vb-pontversenyek állása 6 futam után (még 13 van hátra):

    pilóták:

1.  Nico Rosberg 122 pont

2.  Lewis Hamilton 118    

3.  Fernando Alonso 61     

4.  Daniel Ricciardo 54     

5.  Nico Hülkenberg 47     

6.  Sebastian Vettel (német, Red Bull) 45     

7.  Valtteri Bottas (finn, Williams) 34     

8.  Jenson Button 31     

9.  Kevin Magnussen 21     

10. Sergio Perez (mexikói, Force India) 20     

11. Felipe Massa 18     

12. Kimi Räikkonen 17     

13. Romain Grosjean 8      

14. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 4      

15. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 4      

16. Jules Bianchi 2      

 

    csapatok:

1.  Mercedes 240 pont

2.  Red Bull 99     

3.  Ferrari 78     

4.  Force India 67     

5.  McLaren 52     

6.  Williams 52     

7.  Lotus 8      

8.  Toro Rosso 8      

9.  Marussia 2

 

A világbajnokság két hét múlva Montrealban a Kanadai Nagydíjjal folytatódik.

 

Forrás: MTI

Címkék: autóverseny, forma1,