Mindkét pólós kapitány elődöntőt vár a vizes vb-n

2013-07-17
Mind a magyar férfi, mind a női vízilabda-válogatott szakvezetője azt várja, hogy csapata bejut a legjobb négy közé a hét végén rajtoló barcelonai vizes világbajnokságon.

 

Benedek Tibor, a férfiak szövetségi kapitánya szerint elsődleges cél az elődöntőbe kerülés, de odáig is hosszú és nehéz út vezet.

"Elvárás azonban, hogy jól szerepeljünk, s mi azon vagyunk, hogy a feladatnak legjobban megfeleljünk" - fogalmazott.

 

Merész András, a női együttes irányítója a vb-nek szentelt szerdai sajtótájékoztatón osztotta azt a nézetet, hogy csapata a Világliga negyedik hely és a dunaújvárosi tornagyőzelem után az egyik éremesélyessé lépett elő. 

 

Varga Dániel csapatkapitány, akinek csütörtökön veszik ki operált ujjából a rögzítőket, elmondta, hogy jól van a jobb keze, s a speciális gyógytornát követően látványos javulásban bízik. 

Személyes véleményként hozzátette: "az elmúlt időszak megmutatta, hogy az élvonal legjobbjait meg tudjuk verni, most már az kell, hogy a legjobb négy után következők elleni meccseket is biztosan hozzuk."

Varga úgy látja, hogy "ha a vb-n négybe jutunk, akkor döntő is lehet."

 

Takács Orsolya, a női válogatott csapatkapitánya óvatosabban prognosztizált. Szerinte az egyéni és a csapatszellem is rendben van, amiből jó teljesítmény jöhet ki Barcelonában. 

"Hogy aztán ez mire lesz elég, majd meglátjuk..." - tette hozzá.

 

A nők vasárnap, a férfiak hétfőn kezdik meg szereplésüket a vb-t.

 

Forrás: MTI

 

Címkék: vízilabda,