Mindig mondogatta, hogy nyerni fog a lottón – így is lett!

2019-06-13
Igaza lett annak a férfinek, aki mindig azt mondogatta a barátainak, hogy egyszer nyerni fog a lottón – megkaparintott egy 10 millió dolláros, azaz 2,8 milliárd forintos jackpotot.

 

Az 52 éves Theodore Duncan épp a szemétlerakóhoz igyekezett, mikor az észak-karolinai Oxfordban vett egy kaparós sorsjegyet. A gépszerelőként dolgozó Duncan először persze megdöbbent, hogy mekkora szerencse érte, de közben azt is gondolta, hogy ez meg volt írva a csillagokban. 

 

 

“Mindig is mondtam, hogy egy nap megütök egy főnyereményt. Ma volt ez a nap.” – magyarázta a lottótársaság képviselőinek a nyeremény felvételekor. „Azt mondogattam: ’Nyertem, nyertem, nyertem!’” – mesélte Duncan, aki hetente úgy három-négy szelvényt szokott venni. „Pánikoltam, olyan sokkos állapotba kerültem, hogy nem tudtam vezetni. A testvéremet kellett megkérnem, hogy jöjjön értem.” A 15 éves kora óta dolgozó férfi most a következőket tervezi: „Nyugdíjba megyek, és veszek egy vadiúj három hálószobás házat egy hatalmas medencével. A pénz egy részéből pedig a 12 unokámat fogom elrontani.” Duncan egy összegben vette fel a nyereményét, így az adók levonását követően 4,2 millió dollárt, tehát úgy 1,2 milliárd forintot vihetett haza, melyből egy gyerekkórházat is támogatni fog.

Címkék: lottónyertes, sorsjegy,