Milliárdos forgalmat hoz az Eurojackpot lottó

2014-11-05
Az októberi bevezetést követően már az első hónapban több mint 1,4 milliárd forintos forgalmat hozott a Szerencsejáték Zrt.-nek az Eurojackpot – értesült a Napi Gazdaság.

 

Magyarországon ötödik hete hódit is az Eurojackpot nemzetközi szervezésű heti számsorsjáték. A telitalálat legalább bruttó 10 millió euróval kecsegtet, ami egészen 90 millió euróig halmozódhat. 

 

Az eddigi legnagyobb magyarországi nyeremény közel 1,5 millió forint volt. Már az első hónapban több mint 1,4 milliárd forintos forgalmat hozott a Szerencsejáték Zrt.-nek az Eurojackpot, az első héten több mint 600 ezer alapjáték érkezett be, mintegy 400 millió forint értékben – közölte Garai Ágnes, a társaság kommunikációs menedzsere. Ezt követően elsősorban a munkarend-átrendezés, az ünnepnapok és az iskolai szünet miatt természetes módon csökkent az érdeklődés, de közel 500 ezer alapjáték minden sorsolásra beérkezik, ami 330–350 millió forintot jelent. Az első hetek eladási adatai alapján a hatos lottó és a skandináv lottó közti szintre várják a játék árbevételét.

 

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az Eurojackpot nem versenytársa, hanem kiegészítő eleme az ötös lottónak, a kettő között már csak azért sem lehet párhuzamot vonni, mert az ötös alapjáték ára mindössze 225 forint, s egy átlagos héten is eladnak belőle 3,5 millió szelvényt. A 2012 márciusában életre hívott Eurojackpot játékban péntekenként Helsinkiben sorsolnak, s az eddigi két legnagyobb nyeremény is Finnországban talált gazdára: az egyik szelvény 61,2, a másik 57,3 millió eurót hozott a konyhára a szerencsés fogadónak.

 

Forrás: OrientPress Hírügynökség ( OPH)

Címkék: Eurojackpot, lottó,