Miklós Edit pontszerzésben bízik női lesiklásban

2014-02-11
Miklós Editnek az a célkitűzése, hogy pontszerző helyen végezzen női lesiklásban a szocsi téli olimpia szerdai versenynapján.

 

"Akkor leszek elégedett, ha a legjobb hatban végzek" - jelentette ki a csíkszeredai születésű síző, aki hétfőn 16. lett szuperkombinációban, ezzel pedig minden idők legjobb magyar eredményét érte el a sportágban az ötkarikás játékokat tekintve.

 

A 25 éves lesiklóspecialista szerint a lécei gyorsak, és a pálya tetszik neki. Ahogy fogalmazott, edzéseken kifejezetten jól ment neki a meredek, technikásabb szakasz, míg a szuperkombinációban éppen a lankás alsó rész sikerült számára kiválóan, így már "csak" össze kell raknia a kettőt, hogy igazán jó futamot produkáljon. A szám másik magyar indulója, a szuperkombinációban 21. Berecz Anna nem vár magától kiemelkedő teljesítményt, mivel saját bevallása szerint az elmúlt évben szinte egyáltalán nem tudott a leggyorsabb számra készülni.

 

A szám egyértelmű esélyesének nehéz lenne kikiáltani bárkit is, mert nagyon kiegyensúlyozott a mezőny. Hétfőn Vancouver ezüstérmese, az amerikai Julia Mancuso volt a leggyorsabb a lesikló részben, de az ő sikere mégis meglepő lenne, mivel a világkupa-sorozatban sokkal jobban szerepelt nála a szuperkombináció aranyérmese, a német Maria Höfl-Riesch, a liechtensteini Tina Weirather, a svájci Marianne Kaufmann-Abderhalden, az osztrák Anna Fenninger és a szlovén Tina Maze is, de ebben a szezonban szintén nyert már vk-futamot ebben a szakágban a svájci Lara Gut és az osztrák Elisabeth Görgl.

 

A szerdai napon megkezdődik a férfi jégkorongtorna, a két nyitómeccs közül a cseh-svéd összecsapás igazi rangadónak számít.

 

A női lesikláson kívül további öt számban avatnak bajnokot szerdán: szánkóban a férfi ketteseknél, műkorcsolyában a párosoknál, gyorskorcsolyában férfi 1000 méteren, északi összetettben a normálsáncos viadalon, a hódeszkásoknál pedig női félcsőben.

 

Forrás: MTI

Címkék: olimpia, téli sportok,