Merghalt egy francia motoros a Dakaron

2013-01-11
Rendőrautóval ütközött, s belehalt sérüléseibe a Dakar-ralin szereplő Thomas Bourgin francia motoros.

 

A baleset pénteken, helyi idő szerint fél kilenc előtt pár perccel történt a Kordillerák chilei oldalán, amikor a versenyző az összekötő útvonalon a hetedik szelektív szakasz rajtja felé motorozott.

 

A rali orvosi csapata a helyszínre érve csak a hálál beálltát tudta megállapítani, a motoros valószínűleg azonnal meghalt - áll a szervezők közleményében.

 

A Saint-Etienne-ből származó 25 éves Bourgin az első Dakar-raliján vett részt, és összetettben a 68. helyen állt.

 

Egy nappal a pénteki baleset előtt két ember vesztette életét amikor taxival karambolozott a Dakar-rali egyik kísérőkocsija a perui Los Palosban, tíz kilométerre a chilei határtól. A baleset következtében a taxi két utasa halt meg.

 

Az eddigi áldozatok

A francia motoros Thomas Bourgin pénteki tragikus balesetével 61-re emelkedett a halálos áldozatok száma a Dakar-rali 1979 óta íródó történetében.

 

1979: a viadal első áldozata egy motoros, a francia Patrick Dodin volt, aki lecsúszott az útról Agadés (Niger) közelében.

1981: egy olasz újságíró és a FIAT-csapat három szerelője vesztette életét Algériában.

1982: Egy kamion elütötte Maliban Ursula Zentsch francia újságírót. Bert Oosterhuis holland motoros baleset következtében vesztette életét. Meghalt Maliban egy kisfiú, aki az utcán játszott, amikor elütötte egy gépkocsi.

1983: Egy autó elütötte Jean-Noel Pineau francia motorost. 

1984: Egy Range Rover terepjáró elgázolt egy asszonyt és gyermekét Burkina Fasóban. 

1985.: Egy autó Nigerben elütött egy nőt, Mauritániában helikopterbalesetben halt meg egy utas. 

1986: Kaneko Jaszuo japán motoros Franciaországban járt szerencsétlenül. Maliban lezuhant egy helikopter, amelyen Thierry Sabine, a Dakar megálmodója mellett még négyen voltak. Giampaolo Marinoni olasz motoros 48 órával a verseny befejezése után belehalt a zárószakaszon elszenvedett sérüléseibe. 

1987: Henri Mourent, a viadal egyik orvosát elgázolta egy szervizautó Kiffa közelében. 

1988: Kees Van Loevezijn holland kamionos, Patrick Canado francia autós és Jean-Claude Huger francia motoros halt meg. Maliban egy kislányt, Mauritániában pedig egy anyát a gyermekével ütöttek el. 

1990: Kal Salmiden finn újságíró halt meg balesetben.

1991: Gerillák Maliban lelőtték Charles Cabanne francia kamionost. Egy szervizkamion felborult és ketten meghaltak. 

1992: A francia Gilles Lalay, az 1989-es motoros győztes összeütközött a viadal egyik mentőautójával és életét vesztette. 

1994: Egy bukás után meghalt az 59 éves belga motoros, Michel Sansen. Szenegálban egy szervizautó elgázolt egy kisfiút. 

1996: Laurent Gueguen francia kamionos aknára futott. A 24 éves spanyol Tomás Urpí végzetét az okozta, hogy felborult az autójával. Guineában elgázoltak egy kislányt. 

1997: Jean-Pierre Leduc francia motoros egy bukás következtében vesztette életét. 

1998: Maliban egy versenyautó és egy taxi ütközött össze: négyen haltak meg.

2001: Franciaországban, Maontauban közelében egy helyi autós vesztette életét, miután karambolozott az egyik versenyautóval. Daniel Vergnes autós Mauritániában közlekedési baleset áldozata lett. 

2003: Bruno Cauvy francia navigátor autója felborult Líbiában, Daniel Nebot pilóta sértetlenül megúszta a balesetet. 

2005: A spanyol José Manuel Perez a mauritániai Zuirát és Tísit közötti, hetedik szakaszon bukott, és belehalt hastáji sérüléseibe. Fabrizio Meoni, aki 2001-ben és 2002-ben is megnyerte a viadalt, az Atar és Kiffa közötti szakaszon bukott, és megállt a szíve.

2006: Az ausztrál Andy Caldecott Nuáksot és Kiffa között vesztette életét. Január 13-án egy autó gázolt halálra egy gyereket, egy nappal később pedig egy kamion egy másikat.

2007: Er Rasidia és Uarzazate között a dél-afrikai Elmer Symons vesztette életét. Az utolsó előtti szakaszon a francia Eric Aubijoux szívrohamban halt meg.

2009: Pascal Terry a Santa Rosa és Puerto Madryn közötti szakaszon eltűnt, holttestét csak három nappal később találták meg. Halálos kimenetelű balesetet okozott az egyik kísérőkamion: az argentin Marcelo Sanchez által vezetett kocsi a Santiagótól 400 km-re északra fekvő Pejerreyesben összeütközött egy személyautóval, melynek két utasa életét vesztette.

2010: Egy fiatal nőt gázolt halálra a német Mirco Schultis.

2011: Közúti balesetben meghalt egy férfi, akit az argentin Eduardo Amor ütött el.

2012: A motorkerékpárosok között versenyző argentin Jorge Andrés Martínez Boero a Mar del Plata és Santa Rosa közötti útvonalon, a mért szakasz 55. kilométerénél szenvedett balesetet, majd szívroham következtében halt meg.

2013: Rendőrautóval ütközött, s belehalt sérüléseibe Thomas Bourgin francia motoros. A baleset a Kordillerák chilei oldalán történt, a versenyző az összekötő útvonalon a hetedik szelektív szakasz rajtja felé motorozott. 

Egy nappal korábban két ember vesztette életét, amikor taxival karambolozott az egyik kísérőkocsi a perui Los Palosban, tíz kilométerre a chilei határtól. A baleset következtében a taxi két utasa halt meg.

 

Forrás: MTI

 

Címkék: autóverseny,