Megnyílt a debreceni Grand Casino

2014-10-18
A Grand Casino pénteken megkapta a nyitáshoz szükséges, addig hiányzó NAV-engedélyt, így nem volt akadálya annak, hogy az esti órákban a debreceni pláza földszintjén várakozók kipróbálhassák szerencséjüket.

 

Hét kaszinó, köztük egy debreceni üzemeltetésére adott ki engedélyt a Nemzetgazdasági Minisztérium idén májusban. Öt – budapesti, illetve Pest megyei – kaszinót az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó Las Vegas Casino Kft. nyert el, kettő nyitására – egy debreceni és egy nyíregyházi – a Szima Gábor érdekeltségébe tartozó Aranybonusz 2000 Kft. kapta a jogot tíz évre, ami öt évre meghosszabbítható. A nyíregyházi kaszinó szeptemberben nyílt meg, a debreceni pedig – Grand Casino néven – péntek este. 

 

Béres Károly igazgató a nyitást megelőző sajtótájékoztatón elmondta: 1300 négyzetméter területen, 750 millió forintos beruházással alakították ki a kaszinót - áll az mti által kiadott hírben.

 

A forintos kaszinóban négy hagyományos asztal, négy elektromos rulett és 240 játékgép kapott helyet - tette hozzá.

 

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

 

A debreceni Grand Casino 80 személynek biztosít munkát, 80 százalékuk korábban munkanélküli volt, számukra az elmúlt hetekben krupié tanfolyamot szerveztek - magyarázta az igazgató.

 

A kaszinóban egyidejűleg 300 ember játszhat kényelmes, biztonságos körülmények között, a legkisebb tét ötven forint, a legnagyobb akár 500 ezer forint is lehet - mondta Béres Károly.

 

Az RTL Klub híradója ellátogatott a megnyitóra, de Szima Gáborral nem tudtak beszélni, csak a kaszinó igazgatójával, ő pedig nem válaszolt arra, hogy Szimát fideszes kapcsolatai segítették-e koncesszióhoz.

 

Az üzletágban közel 25 éve dolgozó Béres Károly kaszinóigazgató szerint a befektetett pénz az államnak járó díjjal együtt is megtérül majd a tízéves koncessziós időszak során – írja az eszak.hu A kaszinó nonstop nyitva tart, a belépés csak rendezett utcai ruhában megengedett (bemelegítő például kizárva), és tiltólistát vezetnek a valamilyen szempontból nemkívánatos vendégekről.

 

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

 

Béres az eszak.hu kérdésére úgy nyilatkozott, hogy a kaszinó nem a felső tízezer szenvedélye, olyannyira, hogy a bevételek 30-40 százalékát a kispénzű vendégek ezer-, kétezer forintos tétjei jelentik. Emellett a kevés gazdag vendégektől származó nagy összegek is sokat nyomnak a latba, vagyis a kaszinó nem rétegműfaj. 

 

Jeney Domokos HR- és marketingvezető elmondta: a 80 fős személyzet mintegy 85 százaléka korábban munkanélküli volt, június óta castingolják őket, volt, akinek háromkörös próbán kellett átesnie, tréningeket is tartottak. A kereseti lehetőségek általánosságban is átlag felettiek, de azért több év gyakorlat és rátermettség szükséges ahhoz, hogy egy-egy alkalmazott e tekintetben minőségi ugrást tegyen.

 
Címkék: kaszinó,