Megfejtették mi okozza a szerencsejátékos téveszméket

2014-04-08
A kutatók szerint az insulának, vagy magyarul szigetnek nevezett agyi terület túlzott aktivitása a felelős azért, hogy a szív felülbírálja az agyat, és ezért üldözik egyesek folyton a szerencséjüket.

 

A tanulmány azonosította az agy egy olyan területét, mely úgy tűnik, fontos szerepet játszik annak a torz gondolkodásnak a kialakulásában, mely arra készteti az embereket, hogy nagyobb valószínűséggel álljanak neki szerencsejátékozni, mivel tévesen azt hiszik, hogy az átlagosnál jobb esélyük van a nyerésre.

 

A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy mikor ez a sziget (insula) elnevezésű agyi terület valamilyen sérülés miatt károsodik, az emberek immunisak lesznek ezekre a torzulásokra, például arra a klasszikus szerencsejáték téveszmére, mely szerint egy sorozat „fej” után nagyobb valószínűséggel fog már „írás” következni, miközben valójában a „fej” vagy „írás” valószínűségének 50-50 százalékos esélye nem változik.

 

Az eredmények a tudósok szerint alátámasztják azt az elképzelést, hogy a szerencsejáték függőségnek neurológiai okai vannak, és így kezelhető az agy bizonyos területére ható gyógyszerekkel, vagy pszichológiai tanácsadással - melyeknek célja, hogy megakadályozza azokat a torzulásokat, melyek játékszenvedélyt eredményeznek.

"Az eredmények alapján úgy véljük, hogy az insula a szerencsejáték függőknél hiperaktív lehet, és ezért hajlamosabbak ezekre a hibás gondolatokra." - közölte Luke Clark, a Cambride University által végzett kutatást vezetője.

 

 

A tanulmány alapjául egy amerikai betegeken végzett pszichológiai teszt szolgált, melyet bizonyos agyi sérüléseket szenvedett pácienseken végeztek.

A vizsgálatban részt vevő betegeket arra kérték, hogy értékeljék nyerési esélyeiket, miután két olyan számítógépes játékkal játszottak, melyeket úgy alakítottak ki, hogy szimulálja azt a két torz gondolkodást, melyekről ismert, hogy serkentik a szerencsejáték-étvágyat.

Az egyik, a "majdnem" azt példázta, mikor egy nyerőgépen kis híján kipörög egy nyerő sor, mely azt a torz gondolatot támogatja, hogy a játékos egyre jobb lesz valamilyen vélt készség fejlődése által, és következő alkalommal nagyobb valószínűséggel fog nyerni.

A másik a klasszikus "szerencsejátékos téveszme", mikor például egy forgó rulettkerék többször a piroson áll meg, és valaki ebből tévesen azt gondolja, hogy a fekete most már valószínűbb, pedig valójában semmi sem változott az esélyekben, tehát a fekete és a piros is 50-50 százalék valószínűséggel fog kipörögni a következő alkalommal is.

 

Az agyi sérült betegek - kivéve azokat, akiknél az insula sérült - és az egészséges "kontroll" alanyok, nagyobb vágyat éreztek a játék folytatására mikor a "majdnem" és a "szerencsejátékos téveszméje" teszteket végezték. Az insula-károsodott betegeknél hiányzott ez a hatás, így ez azt mutatja, hogy az agy ezen része kritikus szerepet játszik a szerencsejátékvágy fokozásában - mondta Dr. Clark.

 

„Az insula az agykéregnek egy olyan része, amely az oldalbarázda vagy mélyén helyezkedik el, szerepe meglehetősen rejtélyes, de azt tudjuk, hogy fontos szerepet játszik az érzelmek és a fájdalom kapcsán. Azt is tudjuk, hogy a szerencsejáték zsigeri tevékenység. Eredményeképpen növekszik pulzusszám, emelkedik a kortizon-szint, fokozódik az izzadás. A szerencsejáték tehát egy sor élettani változást okoz a szervezetben. Azt találtuk, hogy az insula sérülése csökkentette azokat a torzulásokat a gondolkodásban, melyek normál esetben növelik a játékszenvedélyt. A következő lépés az, hogy megnézzük, hogy vajon a komoly szerencsejátékosok agya mutat-e valamilyen eltérést ezen a területen.”