Megérte BL-, és EL-meccsekre fogadni

2017-05-05
A nemzetközi kupacsaták napjai a Tippmixen

 

A 18. hét első felének – a hétfőtől szerdáig terjedő időszak – Tippmix-ajánlatában természetesen a két labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntő, valamint az Európa Liga szerdai elődöntője is főszerepet kapott. Ráadásul a párharcok első felvonásai rendre az esélyesebbnek gondolt klubok sikerével zárultak, így a legtöbb kifizetett nyereményt, valamint a legnépszerűbb fogadási eseményeket tömörítő rangsorunkban is visszaköszönnek ezen párharcok. Előbbi rangsor élén a 3-0-s hazai sikert hozó Real Madrid – Atl. Madrid csata odavágója szerepel, 211,24 millió forint kifizetésével – amely adatba a kiegészítő fogadások révén nyert összegek is beszámításra kerültek. A Juventus a Monaco stadionjában nyerte meg a két klub BL-elődöntőjének első mérkőzését 2-0-ra, 178,04 millió forinthoz juttatva a jó tippel rendelkezőket, míg az Ajax 4-1-es diadala a Lyonnal vívott Európa Liga elődöntőben 129,37 millió forintos kifizetést generált. A Liverpool egy szenzációs góllal győzött a Watford vendégeként, közel 26 millió forint kifizetését biztosítva, miközben az olasz másodosztályban a Verona 3-2-re verte a Vicenzát, amely számszerűsítve 23 millió forintnál is magasabb nyereményt ért a fogadóknak.

 

A Monaco – Juventus Bajnokok Ligája-elődöntő 650 415 fogadáskötéssel párosult, így a legnépszerűbb fogadási eseményeket tartalmazó toplistánk élén zárt – a kiegészítő fogadási lehetőségeket is figyelembe véve. Az Ajax – Lyon ELcsata 537 185 Tippmix-szelvényen tűnt fel valamilyen formában, a Real Madrid – Atl. Madrid BL-derbi pedig 528 087 alkalommal késztette fogadásra a játékosokat. Két élbajnokság egy-egy mérkőzése teszi teljessé ezen szekciónkat: a Watford – Liverpool ütközet az angol Premier Ligából közel 305 ezer megkötött fogadást generált, a spanyol bajnokság Málaga – Sevilla találkozója pedig közel 300 ezer fogadáskötéssel járt együtt.

 

A Málaga csapata a Sevilla gárdáját 4-2 arányban fektette két vállra a spanyol bajnokságban (a végkimenetelre tett 155 375 tipp majdnem 12 százaléka jó lett, 3,80-as nyereményszorzó mellett), amely a legváratlanabb eredmények között köszön vissza. A magyar labdarúgó NB II-ben két párharc is meglepte az eseményre fogadást kötők jelentős többségét. A SZEOL és a Vác 0-0-ja ugyanolyan sokkoló volt a játékosok számára (96 802 fogadás picivel több mint 10 százaléka így is hibátlan volt, 3,20-as nyertes oddsért), ahogy a ZTE kétgólos sikere a Békéscsaba stadionjában (120 570 tipp 4 százaléka lett makulátlan, 5,30-as nyereményszorzóért). A spanyol másodosztály Gimnastic – Reus összecsapása is váratlan végeredményt hozott a vendégek 1-0-s sikerének következtében, és az eseményre tippet leadó 84 042 fogadó alig 2 százaléka kalkulálhatott a 3,15-ös oddsszal.

 

A magyar labdarúgó-bajnokság második osztályában számos mérkőzést rendeztek, így a magyar érdekeltségű eseményeket is ezen párharcokkal illendő kezdenünk, különösen a fogadók ezeknek az eseményeknek kapcsán mutatott játékkedve miatt. A Puskás Akadémia a Nyíregyházát győzte le 3-1 arányban (a végkimenetelre tett 108 216 fogadás közel 85 százaléka ért 1,40-es nyertes oddsot), a Kisvárda pedig a Siófok elleni párharcot hozta 2-0-val, érvényesítve a papírformát (125 522 tippből 112 363 volt helyes, 1,45-ös nyereményszorzó mellett). A férfi vízilabda OB I fináléjának első mérkőzésén a Szolnok idegenben diadalmaskodott 6 góllal az Eger vendégeként, sokakat meglepve ezzel (48 084 fogadásból 4 175 volt tökéletes, 2,07-es nyertes szorzóért). A női kosárlabda-bajnokság fináléjának 3. mérkőzése hosszabbítással, és végül szekszárdi győzelemmel zárult, így a Sopron egyelőre nem ünnepelhet újabb bajnoki címet (a mérkőzés győztesére regisztrált 10 045 tippből 1 823 volt hibátlan, 2,25-ös oddsért). Babos Tímea számára gyors véget ért a Rabat városában rendezett női tenisztorna egyéni küzdelme, ugyanis Schiavone rögtön az első fordulóban legyőzte (5 363 tippet jegyezhettek fel, amelyek közül 2 723 lett jó, 2,05-ös szorzó mellett).

 

A legügyesebb Tippmix-játékosok között egy tiszabecsi sportfogadó 7-es kötése kívánkozik az élre. Az egy kivétellel a nemzetközi kupacsatákra építő szelvényét 1 000 forintos téttel, összesen 4 alkalommal bocsátotta játékba a fogadók, s így szelvényenként 119 372 forintot, vagyis összesen ennek négyszeresét, 477 488 forintot nyert tökéletes tippjeivel!

  • Labdarúgás Aldershot - Tranmere Gólszám 2-3 1,90 Nyertes
  • Labdarúgás Ajax - Lyon Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,30 Nyertes
  • Labdarúgás Ajax - Lyon Sárgalap-szám 4,5 Kevesebb, mint 4,5 1,70 Nyertes
  • Labdarúgás Monaco - Juventus 1X2 + Gólszám 3,5 Vendég és kevesebb 2,85 Nyertes
  • Labdarúgás Monaco - Juventus Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,40 Nyertes
  • Labdarúgás Ajax - Lyon 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,75 Nyertes
  • Labdarúgás Monaco - Juventus Sárgalap-szám 4,5 Kevesebb, mint 4,5 1,90 Nyertes

 

Egy fővárosi játékos is a BL-, és EL-csatákra alapozva álmodta meg 9-es kötését, amelyet 200 forintos téttel adott játékba, hogy makulátlan megérzései révén 345 879 forintos nyereményt jegyezzen!

  • Labdarúgás Monaco - Juventus Szögletszám 9,5 Több, mint 9,5 1,60 Nyertes
  • Labdarúgás Monaco - Juventus Sárgalap-szám 4,5 Kevesebb, mint 4,5 1,90 Nyertes
  • Labdarúgás Monaco - Juventus Hendikep 1:0 Juventus 4,30 Nyertes
  • Labdarúgás Ajax - Lyon Sárgalap-szám 4,5 Kevesebb, mint 4,5 1,70 Nyertes
  • Labdarúgás Real Madrid - Atl. Madrid Sárgalap-szám 5,5 Kevesebb, mint 5,5 2,05 Nyertes
  • Labdarúgás Ajax - Lyon 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,70 Nyertes
  • Labdarúgás Real Madrid - Atl. Madrid Hendikep 0:1 Real Madrid 2,85 Nyertes
  • Labdarúgás Real Madrid - Atl. Madrid Szögletszám 11,5 Több, mint 11,5 2,40 Nyertes
  • Labdarúgás Ajax - Lyon Szögletszám 9,5 Több, mint 9,5 1,50 Nyertes

 

A TippmixPrón egy 12-es kötés érdemel említést. A fogadó 2 000 forintos téttel játszotta meg tippjeit, és növelte számlájának értékét 152 328 forinttal!

  • Labdarúgás Kopparbergs/Göteborg - Vittsjö (női)
  • 1X2 Kopparbergs/Göteborg 1,40 Nyertes
  • Labdarúgás Cork City - St. Patrick’s 1X2 Cork City 1,35 Nyertes
  • Labdarúgás FC Bruges - Zulte Waregem 1X2 FC Bruges 1,30 Nyertes
  • Labdarúgás Dundalk - Waterford Utd. 1X2 Dundalk 1,25 Nyertes
  • Labdarúgás Osijek - Lokomotív Zagreb 1X2 Osijek 1,75 Nyertes
  • Labdarúgás Ludogorec Razgrad - Cserno More Várna
  • 1X2 Ludogorec Razgrad 1,22 Nyertes
  • Labdarúgás Helsingborg - Degerfors 1X2 Helsingborg 1,50 Nyertes
  • Labdarúgás Kalmar - Halmstad 1X2 Kalmar 1,75 Nyertes
  • Labdarúgás Verona - Vicenza 1X2 Verona 1,55 Nyertes
  • Labdarúgás FF Malmö - Örebro 1X2 FF Malmö 1,30 Nyertes
  • Labdarúgás Benevento - Avellino 1X2 Benevento 1,80 Nyertes
  • Labdarúgás Bayern München - Hoffenheim (női) 1X2 Bayern München 1,22 Nyertes

 

Forrás: Szerencsejáték Zrt