Megáradt folyó állt a Dakar útjába

2013-01-17
A motorosoknál az amerikai Kurt Caselli volt a leggyorsabb a Dakar-rali 11. szakaszán, összetettben pedig továbbra is az ezúttal harmadik francia Cyril Despres vezet.

 

A Dakar-rali 11. versenynapján 481 kilométert kellett volna megtenniük a versenyzőkenk az argentin La Rioja és Fiambala között, de egy megáradt folyó miatt a versenyt az első ellenőrzőpont után leállították. 

 

A lerövidített szakaszt Robby Gordon nyerte Ronan Chabot és Lucio Alvarez előtt. Az összetettben továbbra is Peterhansel vezet. A magyarok közül Szalay Balázsék az első ellenőrzőponton a 20. helyen haladtak át. Ezt a pontot 21 versenyző érte el, őket ez alapján értékelik, a többiek a 21. autó idejét kapják.

 

A motorosok mezőnye végigment a már kedden este 30 kilométerrel lerövidített szakaszon. A győztes Kurt Casellinek közel 3 óra kellett a táv megtételéhez. A külhoni magyar motoros, Saghmeister Gábor 56. lett. Összetettben Despres vezet több mint 13 perccel Faria előtt, harmadik Lopez Chaleco, Saghmeister a 64. helyen áll.

 

A quadosok is végigmentek a szerdai szakaszon, Paul Smith nyert, Patronelli harmadik helyével is tovább növelte előnyét, már 1 óra 50 perccel vezet.

 

11. szakasz, La Rioja-Fiambalá:

motorosok (452 km, 190 km szelektív):

1. Kurt Caselli (amerikai, KTM) 2:55:01 ó

2. Paulo Goncalves (portugál, Husqvarna) 4:45 p hátrány

3. Cyril Despres (francia, KTM) 6:24 p h.

 

összetettben:

1. Despres 33:48:29 ó

2. Ruben Faria (portugál, KTM) 13:16 p hátrány

3. Francisco Lopez (chilei, KTM) 18:08 p h.

 

A versenyzők csütörtökön Fiambalá és Copiapó között 715 kilométert teljesítenek, amennyiben az időjárás engedi. A gyorsasági szakasz távja 319 kilométer lesz. A Peruból indult viadal mintegy 8400 kilométeres távjának 153 autó, 183 motorkerékpár, 75 kamion és 38 quad vágott neki. A résztvevők Argentína érintésével jutnak el Chilébe. A verseny szombaton zárul Santiagóban.

 

Forrás: Tóth Róbert/mti

 

Címkék: autóverseny,