Megálmodta a lottó nyerőszámait egy ausztrál férfi

2019-06-06
Egy ausztrál férfi 13 éve lottózik az álmában megjelent számokkal, és most 1 millió dollárt nyert.

 

A névtelenséget kérő, 40 éves férfi elmondta, hogy mióta egy éjjel álmaiban feljöttek a számok, azóta játszik velük folyamatosan a Wednesday Lotto elnevezésű ausztrál lottójátékon. 

 

„Online ellenőriztem a szelvényemet, és akkor láttam, hogy nyertem. 13 éve folyamatosan játszom ezekkel a számokkal – álmomban jelentek meg. Felébredtem, és leírtam őket, és azóta ezekkel lottózom. Tudtam, hogy egy nap ott fogom látni őket. Soha nem adtam fel!”

 

Állítása szerint ezekkel a számokkal már többször is nyert kisebb nyereményeket. „Egyértelműen a szerencseszámaim ezek, úgyhogy továbbra is játszani fogok velük.” – nyilatkozta.

 

Még nem tudja, hogy mihez fog kezdeni a nyereménnyel, de mindenesetre továbbra is bejár dolgozni a munkahelyére.

 

Úgy tűnik, érdemes odafigyelni az álmokra, mert nem ez az első eset, hogy valakinek a megálmodott számok hoztak szerencsét. Nemrégiben egy amerikai nő nyert 101.600 dollárt, miután azt álmodta, hogy egy férfi odament hozzá, és átadta neki a szerencseszámait. 

 

Ha esetleg valaki számokkal álmodott: a világ jelenlegi legnagyobb lottófőnyereményét az amerikai MegaMillions kínálja, a péntek esti sorsoláson 530 millió dollár, azaz közel 152 milliárd forint lesz a tét! 

Nemzetközi lottószelvények vásárlása a theLotter-nél

Fogadás a lottószámokra a Lottoland oldalán