Méder Áron újra nekivág az óceánnak

2013-11-13
Újra elrajtolt a Mini Transat szóló vitorlásverseny mezőnye, amelynek Méder Áron személyében először van magyar tagja.

 

Az Atlanti-óceánt átszelő viadal résztvevői eredetileg október 13-án keltek volna útra, ám a közelgő vihar miatt a szervezők a halasztás mellett döntöttek. A rajtra 16 nappal később került sor, ám a rossz időjárás miatt végül ezt a szakaszt törölték, s úgy döntöttek, hogy egyetlen etapot rendeznek meg, a spanyolországi Sadából a Karib-szigetekig.

 

Ez azt is jelenti, hogy mintegy 30-35 napra elegendő ellátmányt kell magukkal vinniük a versenyzőknek, ami nehezíti és ezáltal lassítja a hajókat - tájékoztatta Méder Áron édesapja, Méder István az MTI-t. A táv mintegy 7800 km, ekkora szakaszt még nem jelöltek ki a Mini Transat 36 éves története során.

 

Az érvénytelenített etap során többen kiestek, így 84 helyett 76 hajós indult el szerda reggel.

 

Méder Áron hét kvalifikációs versenyen vett részt, valamint teljesítette az induláshoz szükséges 1000 mérföldes (1852 km) távot, megállás nélkül. A magyar hajós eddigi útjai során több mint 200 ezer kilométert vitorlázott.

 

A Mini Transat során tilos mindennemű kommunikáció a parttal, az indulók nem használhatnak digitális térképet, laptopot, telefont vagy egyéb műholdas, modern kommunikációs eszközt. A navigáció iránytűvel, kézi GPS-szel és papírtérképekkel történik.

Méder Áron - Kopár István és Fa Nándor után - a harmadik magyar szóló földkerülő, 2006-2009-es útja során 40 országot érintett, és 55 000 kilométert tett meg.

 

A Mini Transaton a hajók hossza nem haladhatja meg a 6,5 métert.

 

Forrás: MTI

Címkék: sportesemény,