Marrákesi tenisztorna - Babosék az elődöntőben

2013-04-24
Babos Tímea a luxemburgi Mandy Minella oldalán bejutott a legjobb négy közé a marokkói Marrákesben zajló, 235 ezer dollár összdíjazású, salakpályás női tenisztornán.



    A női versenyeket szervező WTA honlapja alapján Babos - aki egyesben kedden búcsúzott - és párja 1 óra 32 perc alatt, döntő rövidítésben diadalmaskodott a Eva Hrdinova, Karolina Pliskova kettős ellen úgy, hogy a második szettben meccslabdát hárított.
    "Nagyon fordulatos meccseket élünk meg Mandyvel. Kedden fáradtan játszott, így az a meccs azért volt nehéz. Ezúttal pedig valahogy nem éreztük egymást. De jól küzdöttünk, meccslabdákat hárítottunk! Természetesen örülök a győzelemnek, az újabb elődöntőnek!" - olvasható a magyar teniszező nyilatkozata a menedzsmentje által elküldött beszámolóban.
    Babosék az elődöntőben a Lourdes Domínguez Lino, Arantxa Parra Santoja spanyol, Paula Kania, Raluca Olaru lengyel, román duó összecsapásának győztesével találkoznak.
    A viadal másik magyar érdekeltje, Czink Melinda szerdán az olasz Flavia Pennetta ellen kezd Marokkóban.

    Eredmémy:
    páros, negyeddöntő:
Babos Tímea, Mandy Minella (magyar, luxemburgi, 3.)-Eva Hrdinova, Karolina Pliskova (cseh) 3:6, 7:6 (7-1), 10-8 - döntő rövidítés

    később:
    egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Czink Melinda-Flavia Pennetta (olasz) 17.00 körül


Forrás: MTI

Címkék: tenisz,