Már hétvégén bajnok lehet a Bayern

2014-03-20
A bajorok új rekordot állítanának fel azzal, ha nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt megszereznék a bajnoki címet.

 

A címvédő Bayern München akár már a hétvégén, a 26. fordulóban német bajnok lehet, s ha ez sikerül, újabb rekordot állít fel: ilyen korán - márciusban, illetve nyolc körrel a vége előtt - ugyanis még egyetlen csapat sem nyerte meg a trófeát a Bundesliga történetében.

 

Az aktuális csúcsot is a bajor sztárcsapat tartja, amely tavaly április 6-án, hat fordulóval a sorozat zárását megelőzően biztosította be végső elsőségét.

A Bajnokok Ligájában és a Német Kupában ugyancsak címvédő Bayern München akkor ünnepelhet diadalt már most szombaton, ha nyer Mainzban, a második Borussia Dortmund és a harmadik Schalke pedig nem győz.

 

Josep Guardiola BL-negyeddöntős alakulata minden szempontból esélyese az ötödik helyen álló Mainz elleni találkozónak: legutóbbi három meccsét megnyerte az aktuális riválissal szemben, s ezek mindegyikén legalább három gólt szerzett. Az örökmérleg szintén a Bayern fölényét jelzi, a két gárda 15 összecsapásából tízen a müncheniek diadalmaskodtak, két döntetlen mellett mindössze három mainzi siker született. A Mainz legutóbb 2011 novemberében tudott nyerni a Bayern ellen, ugyanakkor most remek formában van, legutóbbi 11 bajnokijából csupán egyet elveszítve látja vendégül a címvédőt.

 

A bajor bajnoki címhez a müncheni siker mellett a Dortmund és a Schalke pontvesztésére is szükség lesz. A második helyezett Borussia a Huszti Szabolcsot is foglalkoztató, az utóbbi időben gyengébben szereplő, otthon azonban pozitív mérleggel rendelkező Hannover vendége lesz, míg a Szalai Ádámot is a soraiban tudó Schalke a sereghajtó, kiesés elől menekülő Eintracht Braunschweiget fogadja. A papírforma alapján mind a dortmundiaknak, mind a gelsenkirchenieknek jó esélyük van a győzelemre, s ha mindketten begyűjtik a három pontot, a Bayernnek és szurkolóinak még egy fordulót biztosan várniuk kell az ünnepléssel.

 

Bundesliga, 26. forduló:

péntek:

SC Freiburg-Werder Bremen 20.30

szombat:

Hannover 96-Borussia Dortmund 15.30

FSV Mainz 05-Bayern München 15.30

FC Schalke 04-Eintracht Braunschweig 15.30

VfB Stuttgart-Hamburger SV 15.30

VfL Wolfsburg-FC Augsburg 15.30

Borussia Mönchengladbach-Hertha BSC 18.30

vasárnap:

1. FC Nürnberg-Eintracht Frankfurt 15.30

Bayer Leverkusen-1899 Hoffenheim 17.30

 

A tabella:

1. Bayern München 25 74-12 71 pont

2. Borussia Dortmund 25 56-29 48

3. FC Schalke 04 25 48-36 47

4. Bayer 04 Leverkusen 25 41-29 44

5. FSV Mainz 05 25 37-38 41

6. VfL Wolfsburg 25 42-39 40

7. Borussia Mönchengladbach 25 43-32 39

8. FC Augsburg 25 38-36 38

9. Hertha BSC Berlin 25 35-31 36

10. 1899 Hoffenheim 25 54-56 29

11. Hannover 96 25 34-43 29

12. Werder Bremen 25 29-47 29

13. Eintracht Frankfurt 25 28-44 26

14. Hamburger SV 25 41-54 23

15. 1. FC Nürnberg 25 28-44 23

16. SC Freiburg 25 26-46 22

17. VfB Stuttgart 25 39-52 21

18. Eintracht Braunschweig 25 20-45 18

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,