Mai tippajánló: Bayer Leverkusen – Hoffenheim

2011-12-02
A német Bundesliga 15. fordulójának nyitómeccsén két ’középcsapat’ találkozik a leverkuseni Bay Arénában.

Bayer Leverkusen – Hoffenheim
 
Tipp: 2.5 gól fölött
Odds: 1.85
Iroda: expekt
Kezdés: ma 20:30

A hazaiak jelenleg Európa Liga indulást érő hatodik helyen állnak, míg mai ellenfelük, a Hoffenheim a kilencedik pozíciót tudhatja magáénak. Mindkét csapatnak jól jönne a győzelem, meglesz a kellő a motiváció a két együttes részéről!
 
R. Dutt alakulata, a Bayer Leverkusen furcsa módon sokkal jobb idegenben, mint hazai pályán. Hogy ez miért alakult így, és van-e szerepe a sorsolásnak, szerencsének, azt nehéz lenne megfejteni. Annyi szent, hogy most már illene otthon is előrukkolni egy jó kis meccsel, hisz utolsó két hazai fellépésükön csak egy pontot gyűjtöttek Kiesslingék. A Bay Aréna közönsége szeretne már győzelemnek örülni, és erre ma este megvan az esélye a hazaiaknak.
 
Ellenfelük ugyanis az a Hoffenheim lesz, akik utolsó négy idegenbeli fellépésükön egyaránt vesztesen hagyták el a pályát. Abból a négy meccsből fura módon három is 2-0-s vereséget hozott a Hoffenheim számára, valószínűleg ők is unják már. Azt is érdemes megemlíteni, hogy Salihovicék még nem játszottak döntetlent vendégségben. Ebből is látszik, hogy a kékek őszintén játszanak, nem állnak be védekezni, nem az egy pontra mennek rá. Mivel sorozatban ez lenne az ötödik vereségük vendégként, mindent megtesznek majd, hogy ezt elkerüljék.
 
A két együttes stílusa nem áll távol egymástól. Gyors, lendületes focit játszanak, viszonylag könnyen játsszák át a középpályát, és a széleket sem hagyják parlagon, ami a modern fociban elengedhetetlen. Aztán hogy épp milyen napot fognak ki, azt senki sem tudja, de aligha fogják magukat meghazudtolni a srácok ma este.
 
A Leverkusen kiismerhetetlenségét jól mutatja, hogy utolsó három hazai bajnokijukon volt győzelmük, döntetlenjük, és vereségük is. Ezért is érdemesebb elmenni a gólok irányába a mai meccsen. A Hamburg ellen 2-2-t játszottak, míg a Wolfsburgot 3-1 arányban verték mostanában. Sok függ tehát az ellenfelektől, a Schalke ellen ugyanis már 1-0 arányban kikaptak. Viszont hiába Stevens már a gelsenkircheni klub mestere, a Schalke nem tud kivetkőzni magából, rengeteg 1-0-s győzelmük van az utóbbi években. A Hoffenheim nem hasonlítható a Schalkéhoz, bár minden kétséget kizáróan sokkal stabilabb lett a csapat erre az évre. Igen ám, de hiába a stabilitás, ha sorra jönnek a vereségek idegenben.
 
Utolsó négy idegenbeli fellépésén legalább két kapott a Hoffe, ami azért nem túl jó előjel. Viszont frusztrálhatja őket, hogy ők viszont nem nagyon lőnek. Ezért is lesz ez jó meccs, mert a vendégek is többet fognak kockáztatni mint az előző találkozóikon. Nyílt focit fognak játszani, hisz az világosan látszik, hogy kilencven percen keresztül gyengébb csapatok ellen sem tudják kihúzni kapott gól, vagy inkább gólok nélkül. Ibisevicéknek lőni kellene vagy kettőt, és könnyen lehet, hogy az sem lesz majd elég semmire...
 
Ami az előzetes kezdőcsapatokat illeti, Ballack kiszorította Kiesslinget a hazaiaknál. Elöl minden bizonnyal Derdiyok, mögötte pedig a Schürre-Sam-Ballack hármas játszik. Ha a török származású csatárnak jó napja lesz, ma rúghat vagy két gólt, a helyzetei biztosan meglesznek. A védelemben minden a régi, a két szűrő személye sem meglepő, Rolfes és Bender általában jól végzik a dolgukat. A Hoffenheimnél H. Stanislawski is eléggé offenzív csapatot küld pályára, ha hihetünk az előzeteseknek. Ibisevic lesz az előretolt ék, de mögötte picivel, ott lesz Babel és Musona, akik a szélekről próbálják majd megjátszani Ibisevicet. Salihovic irányít, Rudy és Williams pedig szűrő és irányító feladatokra is alkalmas, egész lendületes kis középpálya lesz ez. De nem szabad megfeledkezni Beckről sem, a fiatal jobbhátvéd brazilokat megszégyenítő módon fut föl a támadásokkal, és a másik oldalon Compper is hajlamos hasonlókra. Persze ez kétélű fegyver, mert egy kontránál üres marad a helyük a védelemben. Márpedig a Leverkusenben ott van például Sam, aki a liga egyik leggyorsabb játékosa.
 
Mindkét félnek szüksége van a győzelemre, de ezek a csapatok amúgy sem szoktak döntetlenre játszani. Nagyon valószínű, hogy mindketten lőnek gólt, vagy inkább gólokat. Az előzmények alapján a Leverkusennek áll a zászló, de a Hoffenheimet sem lehet leírni, a Bundesligában sok minden előfordulhat. Tippünk 2-1-es, vagy 3-1-es Leverkusen győzelem, de ha borul a papírforma, azon sem szabad meglepődni.
 
Sok sikert mindenkinek!

Címkék: sportfogadás, tipp,