Madrid mellett épül fel Európa legnagyobb kaszinókomplexuma

2013-02-11
Eldőlt: Barcelona és Madrid csatájából az utóbbi került ki győztesen, a közeli Alcorcon-ban épül meg EuroVegas, ahol kezdetben négy óriási kaszinó fog üzemelni, és látható lesz a New York-i Times Square mása is.

 

Pénteken a Las Vegas Sands multimilliárdos tulajdonosa, Sheldon Adelson bejelentette, hogy rendelkezésükre áll a 9,8 milliárd eurós pénzügyi fedezet ahhoz, hogy megkezdjék Európa legnagyobb kaszinó és konferencia központjának megépítését. 

Ha minden a tervek szerint halad, a Madridtól 13 km-re délnyugatra fekvő Alcorconban 750 hektáros területen felépülő komplexum első fázisát 2017-re fejezik be. Az első fázisban négy kaszinó hotel fog felépülni, melyek összesen 12 ezer szobával várják majd a látogatókat.

Az első fázis elkészülte után megháromszorozzák a komplexum méretét, a projekt végére összesen 12 resort fog helyet kapni itt, fél tucat kaszinóval, konferenciaközponttal, három golfpályával, színházakkal, bevásárlóközpontokkal, bárokkal és éttermekkel. 

A Las Vegas Sands elnöke a komplexum látogatóinak 15 százalékát Madrid környékéről várja, továbbá kiemelte, hogy több, mint egy milliárd ember él öt órányi repülőútra Madridtól. Las Vegasban ugyanez a szám kevesebb, mint 420 millió.

 

 

A Promomadrid szerint a három fázisban megépülő beruházás hatására a spanyol bruttó belföldi termék 4,5 százalékkal fog nőni, közvetlenül 164 ezer, áttételesen pedig további 97 ezer munkahelyet fog teremteni. A munkahelyteremtés áll egyébként a projekt gazdasági ígéreteinek középpontjában, hiszen a 26 százalékos spanyol munkanélküliségi ráta a legmagasabb Európában. A projektnek természetesen ellenzői is vannak, ők azt hangoztatják, hogy ezzel szerencsejáték függőket, prostituáltakat és a maffiát fogják Madridba vonzani.

 

A Las Vegasi óriás már több, mint 11 millió dollárt fektetett előtanulmányokra és promócióra. A vállalat saját forrásokból fedez 3,6 milliárd dollárt, a fennmaradó részhez pedig megvan a banktámogatás. A vállalathoz közel álló források szerint azonban túl korai volt még a bankokkal való megállapodás, hiszen először a madridi önkormányzat tenderét kell lefolytatni, melyet szeptemberre ígértek.

A projekt decemberben kapott óriási lökést, mikor a madridi parlament jóváhagyta, hogy a tiszta játékbevétel 10 százalékára csökkentsék a komplexumot terhelő adót, de még mindig függőben van a dohányzási tilalom kérdése, mely alól a Sands felmentést akar EuroVegas számára. 

 

A Las Vegas Sands tulajdonosa, Sheldon Adelson az Egyesült Államok 12. leggazdagabb embere, a Forbes magazin szerint 20,5 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik, idén 2,9 milliárd dolláros bónuszt kapott a vállalattól.

 

 

 

Címkék: kaszinó,