Löw marad a német kapitány a 2016-os Eb végéig

2013-10-18
A 2016-os Európa-bajnokság végéig meghosszabbította jövő nyáron lejáró szerződését Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

 

A pénteki bejelentésen Wolfgang Niersbach, a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) elnöke azt is elárulta, hogy az 53 éves szakember segítője, Hans-Dieter Flick jövő szeptember 1-jétől a DFB sportigazgatója lesz.

 

Löw 2004-ben, az akkori szövetségi kapitány, Jürgen Klinsmann segítőjeként került a nemzeti csapathoz, majd a 2006-os világbajnokságot követően vette át a csapat irányítását. Vezetésével a gárda 2008-ban Európa-bajnoki döntőt játszott, majd 2010-ben világbajnoki bronzérmet nyert, tavaly pedig elődöntőig jutott a kontinenstornán.

 

A Nationalelf a mostani világbajnoki selejtezősorozatot veretlenül zárta, így készülhet a jövő évi, brazíliai tornára. Ennek egyik állomásaként november 15-én, Milánóban az olaszok ellen lép majd pályára, az a találkozó lesz Löw századik mérkőzése a válogatott kispadján. A tréner eddigi mérlege impozáns, hiszen 68 győzelem és 16 döntetlen mellett mindössze 15 alkalommal szenvedett vereséget.

 

Forrás: MTI

 

Címkék: labdarúgás,