Lottócsalókat buktatott le a rendőrség

2012-07-09
A spanyol rendőrség által lefülelt nigériai banda közel 500 embertől csalt ki több, mint egymillió eurót egy év alatt úgy, hogy elhitették velük, hogy nyertek a lottón.

 

Hat embert tartóztattak le Madrid és Malaga környékén, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek a csalássorozatban.

A rendőrség tájékoztatása szerint a hálózat úgy fogta az áldozatait, hogy leveleket küldött, főleg olasz állampolgároknak, melyben azt állították, hogy a címzett egymillió eurót nyert a lottón, azonban ahhoz, hogy átvehesse a nyereményét, be kell fizetnie 4.000 eurót.

 

„Csak 2012-ben  közel 500 áldozatuk akadt, főleg olasz állampolgárok, akiktől különböző nagyságú összegeket csaltak ki.” - mondta a rendőrség szóvivője arról a hálózatról, mely után 2011 végén kezdtek el nyomozni.

Összességében több, mint 600 ember kapta be a horgot, és hívta fel a levélben szereplő telefonszámot, ahol a vonal másik végén egy malagai férfi elmagyarázta, hogy hogyan küldjék el a pénzt banki vagy postai átutalással.

A gyanúsítottak postai számlákon gyűjtötték a pénzt, melyeket olyan hamisított útlevelekkel nyitottak meg, melyekbe hírességek, például Alicia Keys fotóját ragasztották. A pénz átvétele után természetesen minden kapcsolatot megszakítottak az áldozatokkal.

 

A rendőrség a házkutatások során lefoglalt „800 még elküldésre váró levelet, 700 borítékot, egy listát a leendő áldozatokról, valamint 100 fotót, amit a csalók az útlevél hamisításhoz szándékoztak felhasználni.”

A letartóztatások során „néhányan nagy mennyiségű drogot semmisítettek meg a vécében, aztán kiugrottak az ablakon”. Mint kiderült, a hálózat nem egy lábon állt, narkotikumok terítésével is foglalkozott.

 

Nem ez volt az első eset, hogy ilyesfajta csalásokat lepleztek le… 

2012 januárjában az indiai rendőrség tartóztatott le 6 nigériai nemzetiségű gyanúsítottat, akik a vád szerint többszáz sms-t és e-mail-t küldtek ki hasonló tartalommal, mint a mostani csalók.

2009 márciusában a spanyol rendőrség tartóztatott le 23 embert, többségük szintén nigériai volt, akik azzal küldtek ki leveleket, hogy a címzett örökölt, és eljárási díj fizetése után juthat a vagyonhoz.

Egy évvel korábban szintén a spanyol rendőrség tartóztatott le 51 embert lottócsalás vádjával, ők 40 millió eurónyi összeget csaltak ki az áldozatoktól.

 

Forrás: AFP