Lottóban szerencsésnek számít a péntek 13!

2016-05-13
A péntek 13. ugyan ősidők óta elátkozott napnak számít, a tények viszont azt bizonyítják, hogy a lottójátékok esetében igenis szerencsés napnak számít, így érdemes kihasználni ma az idei évi egyetlen péntek 13-át!

 

Péntek 13. évezredek óta elátkozott napnak számít, melynek részben bibliai, részben történelmi eredete van. A Biblia szerint nagypénteken halt meg Krisztus, Júdás pedig 13.-ként ült asztalhoz az utolsó vacsoránál. A Templomos Lovagokat is péntek 13-án végeztette ki IV. Fülöp francia király 1307-ben. A péntek egyébként is a hóhérok napjának számított, a kivégzéseket a XIX. század végéig péntekenként hajtották végre egész Európában.

 

A babonás emberek az ilyen rettegett napokon félnek bármibe is belekezdeni, nem ülnek autóba, nem szállnak repülőre, inkább egész nap otthon kuksolnak. A legtöbb amerikai szállodában nincs sem 13-as szoba, sem 13. emelet, mert a tapasztalatok szerint ezeket kerülik a vendégek. Sőt! Az amerikai nagyvárosok a sugárutak számozásánál is rendszerint átugorják a 13-as számot. A szerencsejátékok terén azonban úgy tűnik, a péntek 13. nemhogy átkozott, de kimondottan szerencsés napnak tekinthető!

 

A magyar lottózás történetében először 1963 szeptemberében esett péntek 13-ra egy telitalálatos, akkor 1 millió 835 ezer 708 forintot fizettek érte. Ezt később még további hat ötös követte.  

Kétszer fordult elő, hogy maga a 13-as szám is bekerült péntek 13-án a főnyereményt szállító ötösfogatba. Először 1978 januárjában, amikor a 13, a 39, a 45, a 71 és a 75 voltak a nyerőszámok. A szelvény gazdája 3,6 milliót vehetett fel. Hat esztendővel később, ugyancsak január 13-án így festett a nyertes számsor: 7, 13, 54, 55 és 89. Ez a sorozat mindjárt három, egyenként 966 ezer 986 forintos ötöst hozott a konyhára. De szerintünk az az ember sem nevezhető pechesnek, aki 20 éve, 1993. augusztus 13-án a 32, 49, 53, 78 és 86 ötösfogattal 14 millió 893 ezer 820 forintot nyert idehaza a lottón. 

 

És, hogy a közelmúltból is említsünk pár példát: 2012 júliusában Kőbányán 660 milliót nyert valaki a Hatoslottón, 2014 nyarán pedig Amerikában mosolygott rá Fortuna egy hölgyre péntek 13-án, a MegaMillions lottó 66 millió dolláros jackpotjával.

 

Lehetőségekben ma sincs hiány, hiszen ugyan a magyar Ötöslottón most „csak” 370 millió forint vár gazdára, a nagy nemzetközi lottójátékok hatalmasabbnál hatalmasabb jackpotokat kínálnak péntek 13-ra. Itt van például a legnagyobb összeurópai lottójáték, az EuroMillions – aminek ugyan legutóbb elvitték a jackpotját, de így is 15 millió euróval, tehát közel 5 milliárd forinttal várja pénteken a játékosokat. A világ jelenlegi legnagyobb lottófőnyereményét az amerikai Mega Millions kínálja, péntek esti jackpotja 161 millió dollárt, azaz nagyjából 45 milliárd forintot ér! Mindkét lottót ma este sorsolják, szelvényeket a különböző online lottózókban lehet beszerezni. 

EuroMillions szelvények a TheLotter, a SzuperLotto és a Lottosend online lottózójában.

MegaMillions szelvények a SzuperLotto, a Lottosend illetve a theLotter oldalán.