Leszerepeltek a magyar vívók az Eb hétfői versenynapján

2014-06-10
A 14. helyen végző Garam Nóra szerepelt a legjobban a magyarok közül a strasbourgi vívó Európa-bajnokság hétfői versenynapján, amikor a női kardozók és a férfi tőrözők léptek pástra. Kardban mind a négy magyar bejutott a csoportkörből a legjobb 32 közé, igaz, ehhez az is kellett, hogy mindössze 43-an induljanak.

 

Várhelyi Kata négy győzelemmel és egy vereséggel a legjobb magyar volt ebben a szakaszban, Garam, továbbá az idén junior világ- és Európa-bajnok Márton Anna, valamint Várhelyi Anna pedig egyformán 3/2-vel lépett tovább. A 16 közé kerülésért rendezett asszóját ugyanakkor már csak Garam vette sikerrel a világranglistán hatodik olasz Irene Vecchivel szemben. Az egyetlen továbbjutónak a következő forduló jelentette a végállomást, ahol kikapott a francia Manon Brunet-től.

 

Garam a 14., Várhelyi Kata a 19., Márton Anna a 24., Várhelyi Anna pedig a 25. helyen végzett.

 

A férfi tőrözők 76 vívót felvonultató mezőnyében Szabados Gábor és Dósa Dániel már a csoportkörön sem jutott túl, előbbi két győzelem mellé négy vereséget gyűjtött be, utóbbi pedig 1/5-tel fejezte be ezt a szakaszt és egyben az egyéni versenyt.

 

Németh András és Szabados Kristóf ugyanakkor a 64-es főtáblán is vívhatott, 3/2-es, illetve 3/3-as eredményének köszönhetően.

 

Előbbi az első fordulóban simán verte az ukrán Andrij Pogrebnyakot, majd egészen közel állt a legjobb 16 közé jutáshoz is, de - a magyar szövetség beszámolója szerint - 14-10-es vezetésről kikapott az izraeli Tomer Ortól.

 

Szabados Kristóf az első körben alulmaradt egy másik izraelivel, Maor Hatoellel szemben.

 

Németh András a 29., Szabados Kristóf a 45., Dósa Dániel a 57., Szabados Gábor pedig a 64. helyen végzett.

 

Eredmények:

női kard:

a 32 között:

Garam Nóra-Irene Vecchi (olasz) 15-6

Jana Jegorjan (orosz)-Márton Anna 15-12

Jekatyerina Gyacsenko (orosz)-Várhelyi Anna 15-7

Aleksandra Socha (lengyel)-Várhelyi Kata 15-10

a 16 között:

Manon Brunet (francia)-Garam 15-9

negyeddöntő:

Vassziliki Vujuka (görög)-Socha 15-8

Gyacsenko-Brunet 15-7

Olga Harlan (ukrán)-Jegorjan 15-8

Rosella Gregorio (olasz)-Anna Limbach (német) 15-9

elődöntő:

Gyacsenko-Vujuka 15-11

Harlan-Gregorio 15-8

döntő:

Harlan-Gyacsenko 15-12

 

A végeredmény: 1. Olga Harlan, 2. Jekatyerina Gyacsenko, 3. Vassziliki Vujuka és Rosella Gregorio, ... 14. Garam Nóra, ... 19. Várhelyi Kata, ... 24. Márton Anna, 25. Várhelyi Anna

 

férfi tőr:

a 64 között:

Németh-Andrij Pogrebnyak (ukrán) 15-5

Maor Hatoel (izraeli)-Szabados Kristóf 15-9

a 32 között:

Tomer Or (izraeli)-Németh 15-14

negyeddöntő:

Erwan Le Pechoux (francia)-Klod Junesz (ukrán) 15-4

Alekszej Cseremiszinov (orosz)-Giorgio Avola (olasz) 14-12

Peter Joppich (német)-Or 15-3

James-Andrew Davis (brit)-Alexander Choupenitch (cseh) 15-13

elődöntő:

Cseremiszinov-Le Pechoux 15-9

Davis-Joppich 15-8

döntő:

Davis-Cseremiszinov 15-11

 

A végeredmény: 1. James-Andrew Davis, 2. Alekszej Cseremiszinov, 3. Erwan Le Pechoux és Peter Joppich, ... 29. Németh András, ... 45. Szabados Kristóf, ... 57. Dósa Dániel, ... 64. Szabados Gábor

 

Forrás: MTI

Címkék: vívás,