Kisorsolták a világ legnagyobb nyereményalappal bíró lottóját!

2015-12-23
Igazi örömünnepet tartottak, énekeltek, táncoltak és pezsgőt is bontottak azokban a spanyol lottózókban, amelyekben eladták a karácsonyi lottósorsoláson kedden kihúzott, nagy nyereményeket érő sorsjegyeket.

  

A hagyományosan december 22-én megrendezett számhúzás egy napra szinte megbénítja Spanyolországot, mindenki lottólázban ég, és már reggeltől folyamatosan figyeli az élő televíziós közvetítést a madridi Teatro Real színházból. A karácsonyi lottón még azok is játszanak, akik egyébként nem kedvelik a szerencsejátékokat, ez ugyanúgy az ünnep része, mint karácsonyfa vagy a betlehem.

 

 

Az óriási lelkesedés oka nemcsak a hagyomány, hanem az is, hogy több mint 1800 nyeremény talál gazdára. Vannak köztük kisebbek és óriásiak is, a nyeremények összértéke meghaladja a 2,2 milliárd eurót (690 milliárd forint).

 

A fődíj a 4 millió eurót (1,26 milliárd forint) érő El Gordo (A Kövér), amelyet idén a 79 140-es számú sorsjeggyel nyertek meg. A játék sajátossága, hogy egy számból sok szelvényt adnak el, így a nyereményen osztozni kell. A nyertes számú sorsjegyeket idén mind egy dél-spanyolországi tengerparti településen, Roquetas de Marban adták el. A város 1600 lakosa fog fejenként 400 ezer eurót kapni.

 

A sorsjegyeket minden évben júliusban kezdik el árulni, és ahogy közelednek az ünnepek úgy növekednek a sorok azoknál a lottózóknál, amelyeknek szerencsés híre van, amiért többször adtak el nagynyertes szelvényt. Ilyen például Manolita lottózója Madrid főtere, a Puerta del Sol közelében, amely előtt heteken át kígyózott a sor. Van olyan lottózó is, ahol egy kiállított boszorkányfigurát simogatnak meg az emberek a sorsjegy megvásárlásakor, hátha az meghozza a szerencséjüket.

 

 

A karácsonyi lottó igazi különlegessége maga a sorsolás, amelyet 1913 óta változatlan formában rendeznek meg. Mindig a San Ildefonso általános iskola diákjai húzzák ki a számokat és a hozzájuk tartozó nyereményeket, amelyeket aztán énekelve közölnek.

 

A gyerekektől rendkívüli koncentrációt igényel az órákon át tartós sorsolás, amíg a több mint 1800 nyereménygolyót ki nem húzzák. Ebben az évben 9 lány és 12 fiú vett részt az eseményen, akik már hónapok óta készültek erre a napra.

 

A sorsolásnak otthont adó színházterem mindig zsúfolásig megtelik nézőkkel. Idén egy nagy nyeremény kihúzása után egyikük felpattant a szelvényét lobogtatva, és azt kiabálta, hogy nyert. Nem sokkal később kiderült, hogy tévedett.

 

A spanyol újságíróknak ezen a napon a legnagyobb feladata, hogy felkutassák és megszólaltassák a nyerteseket. Nyilatkozott a Baleári-szigetek egyik szocialista képviselője, Silvia Limones, akit épp a költségvita közben érte a hír, hogy férjével nyertek a lottón.

 

Egy nyertes ibizai kocsmáros azt mondta, hogy egy hétre bezárja az üzletet és csak ünnepelni fog. Egy sevillai férfi pedig elmesélte, hogy az utolsó pillanatban, hétfő este vette meg a lottózóban kapható utolsó sorsjegyet, amivel most a második legnagyobb, 1,25 millió eurós nyereményből részesül.

 

A több mint 200 éves hagyományra visszatekintő karácsonyi lottó a spanyoloknak annyira fontos, hogy még a polgárháború idején is megtartották. Spanyolországnak még egy híres szerencsejátéka van, a kis Jézusról elnevezett El Nino, ennek nyereményét január 6-án, vízkeresztkor osztják ki.

 

Forrás: MTI