Kiosztották a német sportfogadási liszenszeket

2014-09-05
Két év huzavona után Németország végre kihirdette koncessziós pályázatának 20 nyertesét.

 

A több, mint száz jelentkező közül elsősorban a helyi szolgáltatókat választották ki, de benne van a listában a Bwin.party, a Ladbrokes, a Bet-at-home és a Betfair is.

 

A döntés igen jól jött a Bwin-nek, hiszen a múlt héten napvilágot látott első féléves bevételi adatai alapján a cég az USA szabályozott piacára való belépésével kapcsolatos beruházásai miatt jelentős, 100 millió eurós veszteséggel zárta az első hat hónapot. Norbert Teufelberger, a Bwin vezetője véleménye szerint azok a szolgáltatók, akik nem kapták meg az engedélyt, minden bizonnyal fellebbezni fognak a döntés ellen, és a viták még pár évig el fognak tartani. A német törvény szerint ugyanis a piacon maximum 20 szolgáltató lehet jelen egyszerre.

 

A kimaradtak között vannak a Bet365, a BetVictor, és a helyi Tipico, nekik a  Schleswig-Holstein tartományban van liszenszük, így érdekes helyzetet szül, hogy a nagy német liszenszet nem kapták meg.

 

A Ladbrokes szóvivője is örült, hogy végre pozitív dologgal kapcsolatban hangzik el a fogadócég neve, de nyilatkozata szerint egyelőre még várakozó állásponton lesznek egy darabig, mielőtt pontos stratégiát kidolgoznak az országra vonatkozóan.

 

A többi liszenszet az alábbi oldalak kapták meg:

Admiral Sportwetten • Albers Wettbörsen Deutschland • Bernd Hobiger • Bet90 • Bet-at-home (Betclic Everest) • Cash Point • Deutsche Sportwetten (Deutsche Telekom) • IBA Entertainment (Bet3000) • Intermedia • ODDSET Deutsche Sportwetten • Oddsline Entertainment • Primebet International (Betbull Group) • RULEO Alpine Country • Racebets International Gaming • Star Sportwetten

 

A liszenszek hivtalosan szeptember második felétől fognak élni. A játékadó az országban igen magas, a forgalom 5%-a.

Címkék: piaci információ,