Kincsem Nemzeti Lovas Program

A kormány a 2012. február 29-i ülésén megtárgyalta és elfogadta a Kincsem Nemzeti Lovas Programot, amelynek célja a lóhasználat és a lovas tevékenység feltételeinek javítása, fejlődési pályára állítása, a fenntarthatóság alapjainak megteremtése.


A Kincsem Lovas Programot Horváth László, a Nemzeti Lovas Stratégia elkészítésére és végrehajtásának koordinálására kinevezett miniszterelnöki megbízott dolgozta ki, a célja pedig "a magyar lovaságazat további elszigetelődésének, hanyatlásának megállítása, a lóhasználat és a lovas tevékenység feltételeinek javítása, fejlődési pályára állítása" - olvasható a minisztérium közleményében, amelyben idézik Horváth Lászlót, aki szerint a több ezer éves magyar lovaskultúra "nemzeti örökségünk szerves része". 


A Nemzeti Lovas Program az egyik legfontosabb feladata a hazai lóversenyzés talpra állítása, a hazai ügetőló és telivértenyésztés fellendítése, a versenyzés nemzetközi vérkeringésbe kapcsolása. A fogadási forgalom révén a teljes lovaságazat meghatározó pénzügyi forrásaként történő pozicionálása. Ehhez a hazai futamok minőségi és mennyiségi javítása mellett elengedhetetlen a bekapcsolódás valamelyik lóverseny-fogadási nyereményalapba (pl. francia). A jelenlegi átláthatatlan szabályozásnak csak egy lóverseny-törvény megalkotása vethet véget.


További javaslatok:

  • Lóverseny „divat” megteremtése minden korosztálynak, futtatók, fogadók,  rajongók számának növelése.
  • A lóverseny „Forma 1-ének” számító Group 1-es futamok rendezése
  • Versenylovak számának növelése
  • Az utánpótlás megteremtése


A Kincsem Nemzeti Lovas Program teljes szövege letölthető innen.