Kidőlt a pólóválogatott kapitánya

2013-06-18
Műteni kell Varga Dánielt, a férfi vízilabda-válogatott kapitányát, aki így szinte biztosan kihagyja a július-augusztusi, barcelonai vizes világbajnokságot.

 

A sportági szövetség honlapja, a waterpolo.hu keddi beszámolója szerint az olimpiai bajnok a cseljabinszki Világliga-döntő szerbek elleni, 12-7-re elveszített fináléjában sérült meg. Varga a második negyedben érezte, gond van. 

 

"Védekezés közben egy betörésnél akadt bele a jobb kezem középső ujjának utolsó ujjperce az ellenfél nadrágjába, és sajnos az volt az erősebb" - nyilatkozta a horvát Primorje Rijeka légiósa, akit hétfő este már idehaza röntgeneztek meg, a válogatott csapatorvosa, Gábor Antal doktor pedig kedden ismertette a diagnózist. 

"Varga Dániel középső ujjának körömpercéből kiszakadt egy nagy darab, ezt hívjuk szakításos törésnek. Vélhetően az ujj nyújtóizma szakította ki. Szerdán meg is operáljuk, majd három-négy hét rögzítés következik. A teljes felépülés körülbelül hat-nyolc hetet vesz igénybe, így a világbajnokságról is lemarad. Vízilabdázóknál ez egy gyakori sérülés, és elég komoly, mivel műteni is kell" - mondta.

"Kedd reggelig bíztunk benne, hogy nincs nagy gond. Sok szakmai kérdést felvet a kiválása, hiszen változtatni kell a szerkezeten. A pótlására megoldást kell találnunk. Ráadásul fél éve Dani a csapatkapitány, így duplán fájó a kiesése" – reflektált az esetre Benedek Tibor szövetségi kapitány.

Címkék: vízilabda,