Kiderült, mely ország lakói a legpechesebbek a szerencsejátékokban

2017-02-24
Az Economist közelmúltban megjelent cikkéből azt is megtudhattuk, hogy 2016-ban világszerte 385 milliárd dollár profit származott a szerencsejátékokból.

 

A H2 Gambling Capital adatai szerint a tavalyi évben összességében az Egyesült Államok lakói vesztették a legtöbb pénzt - valamivel kevesebb, mint 117 milliárd dollárt – és ebben nincs benne az a tetemesnek nevezhető összeg, melyet illegális szerencsejátékokon veszítettek, így például a Nevada államon kívüli sportfogadással.

A második legnagyobb vesztő Kína volt, de ők is alig érték el az amerikaiak által összehozott veszteség felét, 62,4 milliárd dollár, és ebben benne vannak a makaói és hongkongi adatok is. 

Annak ellenére, hogy még csak most fontolgatják a kaszinók legalizálását, Japán végzett a lista harmadik helyén, 24,1 milliárd dollárral, melynek legnagyobb része a pachinko szektornak köszönhető. 

Japán több mint 126 millió lakosa igen nagy vonzerőt jelent a nagy kaszinócégek számára, bőszen lobbiznak is a legalizálás érdekében. Decemberben a japán parlament elfogadta azt a jogszabályt, mely lehetővé teszi a kaszinó resortok építését az országban - jelenleg azon dolgoznak a jogalkotók, hogy kitalálják, hány kaszinót engedélyeznek, és milyen adófeltételek mellett. A tét óriási – a számítások szerint a japán piac évente 25 milliárd dollár bevételt is termelhet, és ezzel Makaó mellett a világ második legnagyobb szerencsejáték piaca lehet.

Az össz-költés tekintetében első 10-ben ott van még Olaszország ($19 milliárd), Ausztrália ($18,3 milliárd), Nagy-Britannia ($18 milliárd), Kanada ($12,4 milliárd), Németország ($11,2 milliárd), Franciaország ($10,4 milliárd) és Spanyolország ($8,9 milliárd).

Érdemes kiemelni, hogy India, a maga óriási, 1,3 milliárdos népességével kevesebbet költ szerencsejátékra, mint az olyan nála sokkal kisebb országok, mint Svédország, Hollandia vagy Szingapúr.

 

Annak ellenére, hogy az országok listáján az élen végzett, az USA csak az ötödik az egy főre eső szerencsejáték veszteség tekintetében. Ennek a listának az élén – a tavalyi évhez hasonlóan - Ausztrália végzett, ahol 2016-ban az egy főre eső veszteség elérte a 990 dollárt. A második Szingapúr lett, bőven lemaradva a maga 650 dollárjával, harmadik pedig Írország valamivel több mint 500 dollárral.

Az USA állampolgárai a legtöbbet a kaszinókban veszítették, a lottójátékok messze leszakadva a második, a kaszinókon kívüli nyerőgépek pedig ismét bőven lemaradva a harmadik legnagyobb pénznyelők. Ezzel szemben az ausztrálok veszteségének közel fele a video póker gépeknek köszönhető, a kaszinó-szektor pedig messze lemaradva a második. Annak ellenére, hogy az ausztrálok vezetik az egy főre eső listát, az ország relatíve kis, 24 milliós népessége miatt a nagy kaszinószolgáltatók távol maradnak az országtól.

Az ausztrálok többet költenek sport- és lóverseny fogadásra, mint lottójátékokra, és az online fogadás még népszerűbb, mint a földi. 

Az ausztrálok egyébként összesen 18,3 milliárd dollárt veszítettek a tavalyi évben, és ugyan ez komoly összeg, de elhalványul az USA 117 milliárdja mellett.

 
 
 
Címkék: piaci információ,