Kézifeszt komoly ellenfelekkel Szombathelyen és Debrecenben

2013-09-30
Komoly ellenfelek ellen lép pályára a decemberi szerbiai világbajnokságra készülő női, valamint a januári, dániai Európa-bajnokságra készülő férfi kézilabda-válogatott.

 

Az Eb-bronzérmes nők október 25-26-27-én Szombathelyen szerepelnek a Provident Kupán, míg az olimpiai negyedik férfiak a vb-címvédő spanyolokat fogadják november 2-án Debrecenben.

 

Hajdu János, a Norvégiában gyógykezelés alatt álló Karl Erik Böhn helyére kinevezett női szövetségi kapitány a Kézifeszt elnevezésű programsorozat hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a tornáig már nem találkozik a keret, így nagyrészt a bajnokságban nyújtott teljesítmény alapján dől el, kik lehetnek ott a háromnapos viadalon. A jövő évi Eb két társrendezője, a magyar és a horvát csapat mellett a világ legerősebb nem európai együttese, a brazil, valamint a norvég ligaválogatott lép pályára Szombathelyen.

 

Görbicz Anita csapatkapitány úgy fogalmazott, kézsérülése javul, alig várja már, hogy ismét játszhasson - akár már a szombati, az osztrák Hypo NÖ elleni Bajnokok Ligája-nyitányon -, majd hozzátette: remek vb-felmérőnek tartja a tornát. "A vb-n, akárcsak tavaly az Eb-n, szeretnénk megint dobogóra állni Szerbiában" - tette hozzá.

 

Mocsai Lajos, a férfi válogatott szövetségi kapitánya jelezte: reméli, a magyar és a spanyol csapat megtölti majd a Főnix-csarnokot. "A spanyol válogatott az Eb-n is ellenfelünk a csoportban, de az izlandiak és a norvégok elleni Eb-meccs is borzasztóan nehéz lesz. Ez a halálcsoport. Ilyen erős tornára csak komoly ellenfelekkel lehet felkészülni" - mondta.

 

Hozzáfűzte, hogy a válogatottságot lemondó Iváncsik-testvérekkel a következő hetekben tárgyal a folytatásról, míg Gulyás Péterrel már megállapodott, ő visszatér az együtteshez.

 

Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke bejelentette, hogy az MKSZ új platina fokozatú támogatóval, a Provident Pénzügyi Zrt.-vel kötött szerződést. "Izgalmas hetek előtt állunk, sűrű program vár ránk, a két népszerű válogatott Kelet- és Nyugat-Magyarországon is fellép erős riválisok ellen" - tette hozzá.

 

Szirmák Botond, a Provident vezérigazgatója közölte, hogy 2014 végéig 90 millió forinttal támogatják a magyar szövetséget, s az összeg harmadát az utánpótlás-nevelés feltételeinek javítására, illetve versenyeztetésre fordítják majd.

 

Az MKSZ egy másik támogatóval is gyarapodott: a hivatalos vízszállító a Füredi Ion vizeket gyártó Tiszafüredi Thermál Kft. lett.

 

A női Provident Kupa programja (Szombathely):

október 25.:

Magyarország-Norvégia 17.00

Brazília-Horvátország 19.00

 

október 26.:

Magyarország-Brazília 13.10

Norvégia-Horvátország 15.10

 

október 27.:

Norvégia-Horvátország 10.00

Magyarország-Horvátország 12.00

 

Férfi barátságos mérkőzés (Debrecen):

november 2.:

Magyarország-Spanyolország 16.00

 

Forrás: MTI

 

Címkék: kézilabda,