Két meccsről is hiányozni fog a magyar hokiválogatott kapitánya

2013-11-05
A háromból két mérkőzésen nem Rich Chernomaz szövetségi kapitány, hanem megbízott segítője, Sille Tamás irányítja majd a héten nemzetközi tornán szereplő magyar jégkorong-válogatottat.

 

Az utánpótlást is irányító Rich Chernomaz kapitány jelenleg az U20-as csapattal Szlovéniában tartózkodik, ezért Sille Tamás ül a válogatott kispadjára.

 

A háromból két mérkőzésen nem Rich Chernomaz szövetségi kapitány, hanem megbízott segítője, Sille Tamás irányítja majd a héten nemzetközi tornán szereplő magyar jégkorong-válogatottat.

 

A szövetség a nyáron azzal a feltétellel hosszabbított szerződést további három évvel a kanadai szakemberrel, hogy fokozatosan beépíti a fiatalokat a felnőtt keretbe, így aztán az U20-as válogatott is az ő hatáskörébe tartozik. Mivel most éppen az utánpótláscsapattal vár rá feladat Szlovéniában, ezért a budapesti Jégpalotában pénteken a lengyelek és szombaton a románok elleni mérkőzésen nem lesz jelen, helyette az előző idény végén visszavonult Sille lesz a beugró.

 

"Nem tudok szétszakadni. Az tűnik a legjobb megoldásnak, hogy az U20-asokkal elutazom, majd a felnőtt válogatott utolsó, vasárnapi mérkőzésére visszatérek. Természetesen mindenről tudni fogok, hiszen remek szakmai stáb vesz körül"- mondta a Magyar Minőségellenőrzési Kft. (MME) által szponzorált tornát felvezető keddi sajtótájékoztatón Chernomaz. Hozzátette: a keretet már nem szűkíti, aki itt van, játszani fog. Egyedül Tokaji Viktor szereplése kérdéses, ő a bokáját fájlalja. A magyarok sorrendben a lengyelekkel, a románokkal és végül - papíron a legerősebbel - az ukránokkal találkoznak.

 

"Az áprilisi vb után több rutinos védő visszavonult a válogatottól, így Sille mellett Szélig Viktor és Horváth András. Őket pótolni kell, és a fiataloknak kell bizonyítási lehetőséget adni. Ezen a szinten még sokat kell tanulniuk, ezt is szolgálja ez a torna" - jelentette ki a szakvezető, akinek csapata 2014 áprilisában a Szöul melletti Gojanban szerepel majd a divízió I-es vb-n.

 

A 225. válogatott mérkőzésére készülő - és ezzel az aktívak között rekordernek számító - Ladányi Balázs ugyancsak kiemelte: a fiatalabbak most vehetik célba a helyeket, és a rutin helyett most a gyorsaság jellemezheti majd a válogatott védelmét.

 

A válogatott kerete:

kapusok: Bálizs Bence (Sapa Fehérvár AV19), Hetényi Zoltán (Tappara Tampere), Rajna Miklós (Sapa Fehérvár AV19), Peter Sevela (Dab.Docler)

hátvédek: Gőz Balázs (Morzine-Avoriaz), Hegyi Ádám (Miskolci Jegesmedvék), Hetényi Péter (Sapa Fehérvár AV19), Hüffner Adrián (Dab.Docler), Kiss Dániel (Sapa Fehérvár AV19), Nagy Richárd (Dab.Docler), Orbán Attila (Sapa Fehérvár AV19), Pozsgai Tamás (Sapa Fehérvár AV19), Szirányi Bence (Sapa Fehérvár AV19), Tokaji Viktor (Sapa Fehérvár AV19), Varga Arnold (Sapa Fehérvár AV19)

csatárok: Bartalis István (Troja-Ljungby), Gröschl Tamás (Dab.Docler), Kovács Csaba (Sapa Fehérvár AV19), Ladányi Balázs (Dab.Docler), Magosi Bálint (Sapa Fehérvár AV19), Tyler Metcalfe (Miskolci Jegesmedvék), Mihály Árpád (Sapa Fehérvár AV19), Miskolczi Márk (Miskolci Jegesmedvék), Nemes Benjámin (Sapa Fehérvár AV19), Németh Attila (Sapa Fehérvár AV19), Sikorcin Ladislav (Sapa Fehérvár AV19), Sofron István (Krefeld Pinguine), Somogyi Balázs (Dab.Docler), Tóth Adrián (Miskolci Jegesmedvék), Vas János (Rouen Dragons)

 

Az MME Négy Nemzet Torna programja:

péntek, 1. forduló:

Románia-Ukrajna 15.00

Magyarország-Lengyelország 18.30

szombat, 2. forduló:

Ukrajna-Lengyelország 14.30

Magyarország-Románia 18.00

vasárnap, 3. forduló:

Lengyelország-Románia 14.00

Magyarország-Ukrajna 17.30

 

Forrás: MTI

Címkék: jégkorong,