Két magyar pókeres is aratott Vegasban

2015-06-29
Herédi Dániel és Stumpf András is harmadik helyen végzett egy-egy Las Vegasi tornán, összesen 14 millió forintot nyertek.

 

A kétszeres WSOPC bajnok Herédi Dániel a Rio Casino 235 dolláros nevezési díjú, Daily Deepstacks elnevezésű versenyén indult, 856 másik játékos mellett, melynek nyereményalapja 163 ezer dollár volt. 

 

A Poker.hu információ szerint Herédi az egész játéknap folyamán rendkívül jó teljesítményt mutatott, a döntőbe is bekerült, ahol reális eséllyel vehette fel a küzdelmet akár a győzelemért is. Egy peches partiban ellenfele gyengébb kombinációja szerencsés leosztást kapott, így Herédi végül a harmadik helyen búcsúzott a küzdelmektől, de így is 14.453 dollárral növelhette bankegyenlegét.

 

Herédi Dániel

 

Egy másik magyar pókeres, Stumpf András, aki a PokerStars online termeiben is többször megcsillogtatta már képességeit, egy másik kaszinó, a Venetian 600 dolláros Deepstack tornájára nevezett, 692 másik társával együtt, ahol így 361 ezer dolláros nyereményalap alakult ki.

 

Stumpf 2014-ben egyszer már győzedelmeskedni tudott ezen a versenyen, és most is bejutott a döntőbe, de tavalyi eredményét nem tudta megismételni, a búcsúzása pedig kísértetiesen hasonlított Herédiéhez.

 

A kieső partijában neki is jobb kombinációja volt a közös lapok érkezése előtt, csakhogy ellenfelének jóval gyengébb lapjai javulni tudtak, ezzel megpecsételve Stumpf sorsát, aki ezúttal harmadik helyen, 35.500 dollárral a zsebében volt kénytelen távozni.

 

Stumpf András

 

Mindkét játékosnak gratulálunk a nagyszerű eredményhez! 
Címkék: nyeremény, póker,