Két legenda irányítja az ír fociválogatottat

2013-11-04
A Celtic korábbi sikeredzője, Martin O'Neill és Írország valaha volt egyik legjobb futballistája, Roy Keane közösen irányíthatja majd az ír válogatottat.

 

Helyi lapértesülések szerint a nemzeti szövetség vezetősége vasárnapi informális ülésén fogadta el a személyükre tett javaslatot, s Keane-ék hamarosan megkezdhetik a közös munkát, a lettek ellen november 15-én sorra kerülő barátságos találkozón már ők irányíthatják a válogatottat.

 

A két szakember az olasz Giovanni Trapattonitól veszi át a munkát, aki a világbajnoki selejtezőcsoportban a negyedik helyen zárt csapatával.

 

Az északír O'Neill a Celtickel 2000 és 2005 között három bajnokságot és három Skót Kupát nyert, s 2003-ban UEFA Kupa döntőig vezette együttesét. Később az angol Premier League-ban szereplő Aston Villával ért el sikereket, háromszor volt hatodik csapatával bajnokságban, 2010-ben pedig Ligakupa-finálét játszhatott együttese.

 

A 2006-ban visszavonult Keane ikonikus alakja az ír labdarúgásnak, a Manchester Uniteddel többek között Bajnokok Ligáját is nyert. Kinevezése mégis meglepetésnek nevezhető, ugyanis 2002 óta kifejezetten rossz viszonyt ápol az ír szövetséggel, mivel a japán-dél-koreai közös rendezésű világbajnokság előtt amatőrnek nevezte a csapat felkészülését és elhagyta a keretet.

 

Keane vezetőedzőként a Sunderlandnél és az Ipswich Townnál dolgozott, jelenleg pedig televíziós szakkommentátorként tevékenykedik.

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,