Két 20 milliós jackpotot nyert két nap alatt

2014-01-09
Meglehetősen szerencsésen indult az éve annak az alabamai hölgynek, aki két nap alatt két 90 ezer dolláros jackpotot is kipörgetett

.

Az alabamai Annistonban élő Charlotte Moncrief egy Triple Diamond nyerőgéppel nyerte első 20 millió forintnak megfelelő jackpotját Újév napján a Pearl River Resort-ban, Choctawban.

Másnap, január 2-án, az asszony visszament a resort Silver Star elnevezésű kaszinójába, és ismét megkísértette szerencséjét az ott található 2400 nyerőgép egyikén. Ezúttal ugyan egy másik Triple Diamond gépet választott, de ugyanúgy 90 ezer dollárt, tehát 20 millió forintot nyert, mint előző nap!

 

 

„Hihetetlen volt, egészen sokkos állapotba kerültem.” mondta Moncrief. „Amíg az ember meg nem üti a főnyereményt, fogalma sincs róla, hogy milyen érzés ez. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is átélem.” – vallotta be a szerencsés asszony, aki a nyereményéből először egy autót fog venni.

 

A resort vezetője szerint elképzelhető, hogy a hölgy annak köszönhette szerencséjét, hogy evett a szálloda által Újév napján felkínált lencséből, mely a babona szerint jó szerencsét hoz az új évben… 

 

Címkék: nyeremény, nyerőgép,