Kelet-európai szerencsejáték körkép: az ellentétek régiója

2020-07-13
Kelet-Európában nagyon eltérő módon közelítik meg az egyes joghatóságok a szerencsejátékokat. Némely ország a szabályozást választja és kiterjeszti azt az interaktív szerencsejátékokra is, míg mások továbbra is fenntartják a tilalmakat – a GBGC kelet-európai körképe.

 

Fehéroroszország a tavalyi évben legalizálta az online kaszinó játékokat, az új jogszabály 2019. áprilisától hatályos. Horvátországban három új online kaszinó indult 2018-ban és 2019-ben, egyet a szlovén ORYX Gaming, kettőt pedig a piacon már jelen lévő szolgáltató, a Germania (a szerb Mozzart leányvállalata) és az Admiral (a Novomatic leányvállalata) üzemeltet.

Magyarországon a GBGC cikke még két online kaszinót említ, de új fejlemény, melyről a Fortunaweb is beszámolt már, hogy februárban a magyar hatóság egy új liszenszet adott ki a Vajna hagyaték cége számára, a debreceni Grand Casino oldalát pedig ezzel szinte egy időben felfüggesztette (azóta az oldal már újra elérhető).

Montenegróban négy szolgáltató indított online szerencsejáték oldalt a 2018/19 év folyamán.

Lengyelországban nyolc új online liszenszet adtak ki 2018-ban, ezek között volt az első lengyel online kaszinó is. Oroszországban a hatóság öt új online fogadási liszenszet adott ki a 2018/19 év folyamán. Az ukrán MSL 2018-ban indított egy online oldalt nyerőgép-, valamint azonnali nyereményt biztosító játékokkal Cosmolot néven.

 

A régió egyre érdekesebbé válik a nemzetközi és regionális szereplők számára, amelyek többnyire fúziók és felvásárlások révén lépnek piacra. Horvátországban a fogadási piacvezetőt, a Supersport-ot 2018 közepén szerezte meg a cseh Sazka Group. Ugyanakkor három cseh kaszinó tulajdonosát, a Trans World Corporation-t a Far East Consortium International vásárolta fel.

Grúziában két, az Egyesült Királyságban jegyzett szolgáltató lépett be a piacra: először a GVC Holdings megvásárolta a Marsot, mint Crystalbet, majd a Flutter Entertainment megszerezte az online piacvezetőt, az AdjaraBet-et.

A lett piacra két skandináv szolgáltató lépett be: az Aaland, a finn székhelyű PAF egy lett online szerencsejáték oldalt indított, míg a svéd tőzsdén jegyzett MRG Group (Mr. Green) többségi részesedést szerzett viensviens.lv nevű szolgáltatóban (az 11.lv oldal üzemeltetője). Lengyelországban a Merkur Sportwetten közös vállalkozása megszerezte a Totolotek fogadóirodát.

 

A térség szerencsejáték-ipara hamarosan eléri az érett szintet, a növekedési ütem lassul, ami ahhoz vezet, hogy a kormányok magasabb adókat vezetnek be, hogy teljesítsék a költségvetési bevétel előre jelzett szintjét.

A Cseh Köztársaságban a lottó, bingó és élő játékok adóját 2020 elejétől a tiszta játékbevétel 23%-áról 35%-ára emelték. Az ország 15%-os nyereményadót is bevezetett az 1 millió CZK (kb. 40 ezer euró) feletti nyereményekre.

A litván parlament 2020 elejétől a bingó, a totalizátor játékok és a fogadások adómértékét a tiszta játékbevétel 15%-áról 18%-ára emelte. Az Olympic Entertainment Group az adóemelésre válaszul kilenc fogadóiroda és két kaszinó bezárását jelentette be.

Oroszország 2018 elejétől új adót vezetett be a 4 ezer rubel (57,7 euró) feletti nyereményekre, valamint gépekre illetve üzletre vonatkozó új adókat. Románia 2018 végén 2%-os adót vezetett be a játékosok havi befizetéseire, valamint további 5.000 eurós éves díjat az online és 1.000 eurós díjat a földi szolgáltatók esetén a szerencsejáték-függőség elleni küzdelem finanszírozására.

Két országban az új adók károsnak bizonyultak a piacra nézve, és később csökkentették őket. 2018 elejétől Lettország 23%-os nyereményadót vezetett be a 3–55 ezer euró közötti nyereményekre, míg a magasabb nyeremények után 31,4%-os adót kellett fizetni. 2019 elejétől azonban a küszöbértéket 3 ezer euróról 7,2 ezer euróra emelték.

Lengyelországban a parlament 2018 elején vezetett be egy10%-os nyereményadót minden 2280 zloty (536 euró) feletti nyereményre, de négy hónappal később a nyerőgépek és kaszinók nyereményeit mentesítette az adó alól.

 

Nyugat-Európa nyomában járva, a régió egyes országai megkezdték a domain blokkolást és a pénzügyi tranzakciók tilalmát, elsősorban az induló online szerencsejáték-szektor védelme érdekében. Fehéroroszország 2021 áprilisától fogja blokkolni az illegális szerencsejáték-oldalakat az újonnan legalizált online kaszinó-ipar védelme érdekében. Horvátország 2019. májusában kezdte a domain blokkolást.

Lettország 2020 elejétől megtiltotta a szerencsejátékot az engedély nélküli webhelyeken, ezzel egy időben elrendelte a pénzügyi tranzakciók és domainek blokkolását. Azok az internetszolgáltatók, akik nem blokkolják az engedély nélküli oldalakat, 20 ezer eurós bírságot is kaphatnak. Oroszország már a keresőmotoroktól is megköveteli a szerencsejáték hirdetések eltávolítását, valamint pénzbüntetéssel sújtja a tiltott VPN-ek használóit.

Néhány ország a teljes tilalmat választotta: Albánia 2019 elejétől betiltotta a fogadást és az online szerencsejátékokat, valamint elrendelte, hogy az összes játéktermet ötcsillagos szállodákba vagy turisztikai üdülőhelyekbe helyezzék át, és bezárták az összes működő játéktermet. Örményország úgy döntött, hogy a fogadóirodákat és a nyerőgépeket négy speciális szerencsejáték-zónára korlátozza, 2020 márciusától kezdve a benzinkutak automatái, 2020 novemberétől pedig az összes többi játékterem és fogadóiroda esetén.

Két, egymástól függetlenül, játéktermekben elkövetett gyilkosság után Koszovó úgy döntött, hogy 2019. májusától tíz évre betiltja a fogadást, a kaszinókat és a játéktermeket; csak a lottójátékok folytatódhattak tovább. Oroszország 2018 végén bezárta az egyik szerencsejáték-zónát, Azov City-t, és helyette 2019 októberében megnyitott egyet a Krím-félszigeten. Oroszország 2019 nyarán betiltotta az azonnali nyereményt kínáló online lottójátékokat is.

 

Összefoglalva: a különféle kudarcok ellenére a szerencsejáték-ipar növekedési üteme a régióban továbbra is magasabb, mint Nyugat-Európában, így a GBGC további érdeklődést vár a nemzetközi szereplőktől és a helyi adóhatóságoktól.