Kedden a görögökkel csap össze a Benedek-csapat

2014-02-11
Világliga-mérkőzést vív kedden 19 órától Patraszban a görögökkel a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely az elmúlt hét végén a szolnoki Volvo Kupán hangolódott az idegenbeli tétmeccsre.

 

Benedek Tibor, a nemzetközi tornán a szerbek mögött másodikként végzett nemzeti csapat szövetségi kapitánya a vl-csoportselejtezős fellépésre jelölt 13-as keretébe ezúttal kilencet választott be a tavaly nyáron Barcelonában világbajnok alakulatából, nagyrészt a szolnoki tapasztalatok alapján.

 

„Ez egy erős csapat, amelyikről azt gondolom, hogy nyerhet Görögországban. Mindenki, aki bekerült, bizonyított az elmúlt héten, azaz megharcolt a helyéért, nem kísérleti alapon van bent" - nyilatkozta a szövetség honlapjának Benedek.

 

A Patraszba utazók névsora: Lévai Márton, Nagy Viktor - kapusok, Angyal Dániel, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kovács Gábor, Madaras Norbert, Szivós Márton, Tóth Márton, Varga Dénes, Varga Dániel, Vámos Márton - mezőnyjátékosok

 

A magyar válogatott háromtagú európai selejtezőcsoportjában korábban 8-5-re legyőzte Görögország csapatát Miskolcon, majd Sibenikben hosszabbítást követően, büntetőkkel 8-7-re verte Horvátország olimpiai bajnoki címvédő gárdáját, így 5 ponttal vezet a trióban. A patraszi megméretés után még egy meccse marad a Benedek-legénységnek: az április 15-én Pécsen esedékes magyar-horvát. A júniusi, dubaji úgynevezett Szuperdöntőre a csoportelső szerez jogosultságot.

 

Forrás: MTI

Címkék: vízilabda,