Karakas, Maros és Csernoviczki negyeddöntős a budapesti Eb-n

2013-04-25
Karakas Hedvig, Maros Barbara és Csernoviczki Éva bejutott a nyolc közé a budapesti cselgáncs Európa-bajnokság nyitónapján.

 

Az 57 kilogrammban világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Karakas - aki térdműtéte után nemrég kezdte újra az edzéseket - a svájci Larissa Csatari után a román Loredana Ohaijal szállt szembe. A találkozó kemény, de akció nélküli küzdelmet hozott, a riválist egyszer intették, így a Honvéd versenyzője végül minimális különbséggel nyert.

 

Súlycsoporttársa, Szabó Katinka már kevesebb szerencsével járt: 48 másodperc elteltével ipponnak ítélt dobást hajtott végre rajta a svájci Emilie Amaron, ezt azonban a zsűri visszavonta, és vazaarivá fokozta le. A csata folytatódott, a leányvári cselgáncsozó össze is hozott egy jukót, de ez végül kevésnek bizonyult.

 

Az 52 kilogrammban érdekelt Maros Barbara kölcsönös intések után vazaarit érően hajította el a német Sappho Cobant, majd a hajrában "a biztonság kedvéért" még egy ippont is dobott rajta. A KSI dzsúdósa a folytatásban az olimpiai bronzérmes Priscilla Gnetóval szállt szembe, aki már vazaarival vezetett, ám ezután négyszer is megintették különféle szabálytalanságok miatt, így leléptetéssel Maros jutott a negyeddöntőbe.

 

A 48 kilogrammosok között Erdélyi Lilla egyetlen intéssel kikapott a lengyel Ewa Koniecznytől, az olimpiai harmadik Csernoviczki Éva viszont - aki erőnyerőként csak a második körben kapcsolódott be a küzdelmekbe - mindössze 27 másodperc alatt "végzett" az orosz Aleszja Kuznyecovával, a közönség tombolva ünnepelte a látványos válldobást. A tatabányai vb-bronzérmes a sikerével ugyancsak a nyolc között van már.

 

A nyitónapon a férfiaknál csak 66 kilogrammban szerepeltek magyarok a Papp László Arénában, közülük Gorjanácz Zsolt három és fél perc elteltével ipponnal kikapott a francia Dimitri Dragintől, Zámbori Bence viszont - a nap meglepetését okozva - ugyancsak ipponnal búcsúztatta a világ- és Európa-bajnok ukrán Georgij Zantariát. A Honvéd 24 éves dzsúdósának még egy győzelemre van szüksége a negyeddöntőhöz.

 

Forrás: MTI

 

Címkék: sportesemény,