Juve-Napoli jön a Serie A-ban

2013-11-08
Az éllovas AS Roma két legfőbb üldözője, a Juventus és a Napoli csap össze egymással vasárnap este az olasz labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában.

 

A tabellán azonos pontszámmal második és harmadik két csapat egyaránt Bajnokok Ligája-mérkőzés után várja az összecsapást, vélhetően egyformán jó hangulatban. A Juventus ugyan a negyedik fordulóban sem tudta megszerezni első győzelmét, s utolsó helyen áll a csoportjában, ám a Real Madrid elleni, keddi 2-2 után a saját kezében maradt a sorsa a Köbenhavn és a Galatasaray elleni utolsó két meccs előtt. A nápolyiak pedig a legnehezebb csoportban állnak a második helyen a Marseille szerdai, 3-2-es legyőzése után, megelőzve a legutóbbi döntős Borussia Dortmundot.

 

Várhatóan mindkét csapat a lehető legerősebb összeállításában fut majd ki a pályára. A Juventusnál ez annyit jelent, hogy a továbbra is sérült Stephan Lichtsteineren kívül mindenkire számíthat majd Antonio Conte vezetőedző, miután Mirko Vucinic is felépült, aki ha a kezdőben nem is, a kispadon már ott lehet majd. A Napolinál Rafael Beníteznek nincsenek ilyen gondjai, legjobbjait, így az egyre olajozottabban működő Hamsik-Callejon-Higuain támadóhármast is pályára küldheti.

 

A találkozó háromesélyes, a két csapatot három ponttal megelőző AS Románál pedig minden bizonnyal abban bíznak, hogy döntetlen, az olasz rangadókra talán legjellemzőbb eredmény születik majd.

 

A fővárosiak tíz megnyert meccs után a múlt héten először veszítettek pontokat a Serie A-ban, vasárnap azonban újra visszatérhetnek a győzelmi útra a 18. Sassuolo ellen. Ugyanakkor Rudi Garcia trénernek továbbra is komoly gondot okoz a támadósor összeállítása, miután Francesco Totti és Gervinho sem bevethető még.

 

Serie A, 12. forduló:

szombat:

Catania-Udinese 18.00

Internazionale-Livorno 20.45

 

vasárnap:

Genoa-Hellas Verona 12.30

AS Roma-Sassuolo 15.00

Atalanta-Bologna 15.00

Cagliari-Torino 15.00

Chievo-AC Milan 15.00

Parma-SS Lazio 15.00

Fiorentina-Sampdoria 20.45

Juventus-SSC Napoli 20.45

 

A tabella:

1. AS Roma 11 25- 2 31 pont

2. SSC Napoli 11 24- 8 28

3. Juventus 11 23-10 28

4. Internazionale 11 27-12 22

5. Hellas Verona 11 22-17 22

6. Fiorentina 11 22-13 21

7. SS Lazio 11 15-15 15

8. Genoa 11 11-14 14

9. Atalanta 11 12-14 13

10. Udinese 11 11-14 13

11. AC Milan 11 17-19 12

Torino 11 17-19 12

13. Parma 11 16-19 12

14. Livorno 11 13-16 12

15. Cagliari 11 11-19 10

16. Bologna 11 13-22 10

17. Sampdoria 11 12-20 9

18. Sassuolo 11 12-27 9

19. Catania 11 7-19 6

20. Chievo 11 7-18 5

 

Forrás: MTI

Címkék: labdarúgás,