Juhász Roland a Videotonhoz szerződött

2013-07-18
A 77-szeres válogatott Juhász Roland - a tavaszi kölcsönszereplés után - kettő plusz egy éves szerződést kötött a Videoton labdarúgócsapatával.

 

A székesfehérvári klub csütörtöki közleményében kitért rá, hogy Juhász tavasszal kilenc NB I-es összecsapáson már pályára lépett a gárdában, és háromszor eredményes volt. A belga Anderlecht idén június 30-ig adta kölcsön, ezt követően a védő visszautazott Belgiumba, ahol végül sikerült felbontania a jövőre lejáró szerződését, így szabadon igazolhatóvá vált.

 

"Nagyon örülök, hogy végre végleg rendeződött a sorsom, és hogy a Vidiben folytathatom a pályafutásomat. Az elmúlt fél évben megtapasztaltam, hogy mennyire profin működik ez a klub, úgy érzem, a legjobb döntést hoztam meg azzal, hogy Székesfehérvárra igazoltam" - mondta a klub honlapján Juhász.

 

Hozzátette: azzal, hogy a csapat csalódást keltően korán búcsúzott az Európa Ligától - a múlt héten esett ki -, úgy érzi, hogy a játékosok még inkább motiváltak lesznek, és mindenki bizonyítani szeretne.

 

"Az Anderlechttel mi az akkor még kiscsapatnak számító BATE Boriszov ellen estünk ki a BL-ből, ami legalább akkor meglepetés volt, mint a Vidi mostani búcsúja, azonban az a pofon végül jól sült el, hiszen utána sokkal jobb eredményeket értünk el a belga bajnokságban és később a nemzetközi porondon is" - jelentette ki Juhász Roland.

 
Forrás: MTI
 
Címkék: labdarúgás,