Pénteken 100 millió eurót vágnának hozzánk

2013-11-13
Az Euromillions Superdraw azaz Szuperhúzás azt jelenti, hogy 100 millió euróra kerekítik fel a szervezők a telitalálatos nyereményét akár elviszik előtte a jackpotot, akár nem.

 

Az idén furcsa módon már harmadjára beharangozott esemény november 15-én lesz. Tavaly csak egyszer, szeptember 28-án örülhettünk a plusz nyereménynek, idén viszont már március 22-én és június 7-én is izgulhattunk érte.

 

Márciusban a nagy összeg kétszer továbbgördült, csak a harmadik húzáskor március 29-én sikerült eltalálni egy francia játékosnak mind az öt számot, így 132,5 millió euróval lett gazdagabb.

 

Júniusban jobban próbára tette az idegeinket a halmozódás, csak a hatodik húzáskor talált gazdára a nyeremény, de akkor rögtön kettőre, ugyanis egy ír és egy belga nyertes is helyesen ikszelt. Nem szomorkodtak túlságosan, hogy osztozkodni kell, hiszen ekkor már majdnem 188 millió euróra kúszott fel az összeg.

 

Most pénteken, november 15-én ugyanígy lesz, a fix 100 millió euró, ha nem kell senkinek, tovább halmozódik, de nem a végtelenségig. 195 millió eurónál ugyanis az Euromillions szabályai szerint ki kell osztani a nyereményt az egyhibás szelvények, tehát az 5+1 találatosok között. Előfordult már ilyen eset többször is, volt, hogy 14-en, 16-an, de 2006 novemberében 20-an osztozkodtak a gigászi összegen.

 

Címkék: jackpot, lottó, nyeremény,