Jótékonysági célokra ajánlotta fel 8,7 milliárdos lottónyereményét

2013-12-18
Egy kanadai férfi 40 millió dolláros nyereményének minden centjét jótékonysági alapítványoknak adja.

 

Tom Crist épp Kaliforniában, Palm Springs-ben ebédelt egy golfpályán, mikor olyan hívást kapott, melyről több milliónyian álmodoznak világszerte. A kanadai lottótársaság egyik embere volt a vonal túlsó végén, azzal a hírrel, hogy 40 millió dollárt, mintegy 8,7 milliárd forintot nyert.

Azonban, ahelyett, hogy elkezdett volna terveket szőni, hogy mire költi a hatalmas összeget, Crist rögtön úgy döntött, hogy néha felesége emlékére a nyeremény minden centjét jótékonysági célokra ajánlja fel. 

“Meglehetősen szerencsésen alakult a karrierem, 44 évig egy vállalatnál vezetője voltam.” – magyarázta döntése okát a CBC News-nak. „Meglehetősen jól kerestem. Van annyi pénzem, amennyi nekem és a gyerekeimnek kell a jövőben. Nem igazán van szükségem erre a pénzre.”

 

Crist még májusban nyerte meg a LottoMax elnevezésű játék jackpotját, de csak most jelentkezett érte, és eddig senkinek – még a gyerekeinek sem – árulta el, hogy nyert. Igen, vannak gyerekei, és rendben lévőnek tartják, hogy apjuk az egész pénzt jótékonysági célokra ajánlja fel. Csak annyit kérdeztek, hogy miért várt hét hónapig azzal, hogy elmondja nekik. Azt válaszolta, hogy nem volt biztos benne, hogy hogyan kezelje ezt az egészet. Anonim szeretett volna maradni, azonban a szabályok szerint köteles volt vállalni egy fotózást és egy bejelentést.

 

 

A férfi lottónyereményt tehát most letétbe teszi, és olyan alapítványoknak utalja át, melyeket ő és gyerekei választanak ki, és amelyek közt rákosokat segítő szervezetek is lesznek, mivel felesége, Jan, akivel 33 évig voltak házasok, két éve halt meg rákban. 

 

A lottótársaság elmondta, hogy Crist két szelvénnyel játszik, előfizetéssel. Ez azt jelenti, hogy egy évre előre kifizeti a lottószelvények árát, melyeket a lottótársaság ellenőriz minden húzás után, és ha nyer valamit, azt átutalják neki.

“Azt sem tudtam, hogy melyik játékon nyertem, vagy hogy mik voltak a számok.” mesélte Crist. "Minden évben előre kifizetem az egész évi szelvénymennyiség árát, mikor megjön az értesítő, hogy újítsam meg az előfizetésemet, és ennyi. Néha kapok egy 10 vagy 20 dollárról szóló csekket, de sosem számítottam erre.”

 

Crist szeptemberben vonult nyugdíjba, addig egy elektronikai termékeket gyártó vállalat elnök vezérigazgatójaként tevékenykedett, melyet 2012 végén adtak el 1,14 milliárd dollárért.