Jamaica ráfekszik a kaszinófejlesztésre

2013-06-10
Ugyan már 2010-ben megszületett a kaszinókra vonatkozó szerencsejáték szabályozás Jamaicán, a liszenszerkre pályázatot eddig még nem írtak ki. Ez változott most.

 

Ma a szigeten pár száz nyerőautomata működik néhány hotelben és a turisták által sűrűbben látogatott helyeken, pedig bőven lenne kereslet a kaszinókra a szigetet pihenés céljából felkereső tehetősebb emberek körében. Vallásos csoportok sokáig tiltakoztak a kaszinók létesítése ellen, bennük számos probléma forrását látták.

 

Ez most is így van, de úgy látszik, a kormány kezdi felismerni, hogy jelentős bevételekhez juthatna az iparág fejlesztésével, különösen, hogy az engedélyt a most megjelent pályázati kiírásban minimum 2000 darab szállodai szoba létesítéséhez kötik. Igaz, ezért cserébe a pályázók garanciát kapnak, hogy minimum 12 évig más cég nem kap az adott területre kaszinóengedélyt, és maximum 3 kaszinóliszenszet ad ki a szigeten. A kormány a földhöz jutást is hajlandó segíteni azon pályázók tekintetében, akik még nem rendelkeznek a kaszinó-és hotelépítésre alkalmas telekkel a szigeten.

 

A pályázatot múlt kedden írták ki, a kérvényeket szeptember 30-ig kell benyújtani 150 ezer amerikai dollár kíséretében. Ezek még csak előzetes pályázatok, a helyi Pénzügyminisztérium először megvizsgálja a kaszinóépítésre vállalkozó cégeket, és ha arra alkalmasnak találja őket, adhatják be kérelmüket kaszinóliszenszért.

 

A szóba jöhető cégek között van a Palladium csoport, és az állami tulajdnonú Harmony Cove. A Rose Hall Developments Limited nevű céget is esélyesként emlegetik, de a cégtulajdonos legutóbbi közleménye szerint elhagyják a szigetet.

A Palladium nemrég tudatta egy közleményben, hogy 300 millió amerikai dollárért 805 szállodai szobát szeretne építeni  a meglévő 1056-hoz a közeljövőben, így jobb pozícióban lesz a kaszinóalapítás szempontjából. A Harmony Cove is azt jelentette be, hogy 3 év alatt 800 millió dollárt fog szállodai beruházásokra költeni. 

A kormányzat szerint 1000 szobának a kaszinó indulásáig el kell készülnie, a többinek folyamatosan kell épülnie.

 

A Jamaicai kormánynak így a következő forrásokból lesz bevétele a kaszinók terén:

- éves liszenszdíjak

- liszensszel rendelkező nyerőgépek éves díja

- liszenszpályázatok díja

- kaszinószervezetek vezető pozíciót betöltő személyek liszenszdíja

Címkék: jogi háttér, kaszinó,