Ítélet született a 11 milliárdos lottóvita ügyében

2012-11-13
Két év után ítélet született egy munkahelyi lottócsoport 50 millió dolláros lottónyereményének ügyében.

 

19 (mostanra már leginkább egykori) Bell Canada call-centeres kolléga végre kézhez kaphatta a két évvel ezelőtt megnyert Lotto Max jackpot teljes összegét. Egy kötelező erejű választott bíróság ugyanis elutasította 9 másik munkatárs részesedési kérelmét, és elrendelte a nyereményből a bíróság által eddig visszatartott 18,4 millió dollár kifizetését.

 

A történet 2010. december 31-én kezdődött, mikor a kanadai Lotto Max sorsolásán egy alig négy hete működő, 19 tagú munkahelyi lottószindikátus telitalálatot ért el. A lottócsoport szervezője, Natalie Damianidis január 3-án vette észre, hogy övék az 50 millió dolláros, mintegy 11 milliárd forintos főnyeremény, és annak rendje-módja szerint bejelentette nyereményigényüket az ontarioi lottótársaságnál. 

 

A hatalmas nyeremény feletti öröm azonban hamar megkeseredett, mikor másnap 11 további kollégájuk bejelentette, hogy ők is igényt tartanak a nyeremény egy részére. A lottótársaság vizsgálatot rendelt el, és az ügy lezárásáig zárolta a nyeremény kifizetését.

 

A vád szerint a Bell 19 néven elhíresült szindikátus tagjai korábban egy 40 tagú, informálisan működő lottócsoport tagjai voltak, azonban kiválva abból egy szervezettebb keretek között működő szindikátust hoztak létre. A nyereményből kizárt kollégák ügyvédje szerint az új csoport megalakítása rosszhiszeműen történt. Véleménye szerint kliensei szövetségben álltak „annak érdekében, hogy közösen vegyenek részt a lottósorsolásokon”.

 

A 19 tagú csoport ügyvédje szerint azonban „Ha vettünk közösen egy szelvényt márciusban, és aztán egy másik szelvénnyel én nyertem decemberben, nem mondhatják azt, hogy amiatt, hogy márciusban együtt játszottunk, életreszóló partnerek vagyunk.”

 

A kanadai lottótársaság tavaly februárban engedélyezte, hogy a 19 tagú csoport tagjai fejenként 1,7 millió dolláros rész-kifizetést kapjanak a nyereményből, azonban a fennmaradó 18,4 millió dollárt a bírósági döntés meghozataláig visszatartotta. Most megszületett a döntés, mely értelmében a lottótársaságnál eredetileg jelentkezett 19 tagú csoport a nyeremény jogos tulajdonosa, és így engedélyezték számukra a fennmaradó, fejenként közel 1 millió dolláros összeg kifizetését is.