Ismét egymásra talált a pókervilág két óriása

2016-03-03
Ismét összeborult a pókervilág két nagyágyúja. A póker-világbajnokság sorozata, a World Series of Poker (WSOP) és a három legnagyobb globális internetes oldal között jegyzett 888poker.com 2015 után erre az évre is kiemelt szponzori megállapodást kötött.

 

Ezzel a 888poker lesz az egyetlen olyan online pókerterem, amelyen szatellit versenyeken helyet tud magának biztosítani a Las Vegasba vágyó játékos. Az online oldal támogatói igyekezete érthetőnek tűnik, ha az elmúlt évi indulók listáját vesszük alapul. Tavaly ugyanis 128 játékos a 888pokeren keresztül jutott el a világbajnokságra. Arról, hogy a két fél között a támogatói szerződés mekkora összegű – a technológiai együttműködésen kívül – arról nem szól a fáma. 

 

A közelmúltban kiadott beszámoló szerint a WSOP idei sorozatát május 31. és július 18. között tartják, a szokásoknak megfelelően a Las Vegas-i Rio Hotel and Casinóban. A bajnokság nagy erénye, hogy valóban szinte bárki asztalhoz ülhet, hiszen olyan szatellit tornák is vannak, ahol 1 dollár a beülő. Persze a főversenyen már nem apópénzzel játszanak, ott 10.000 dollár a „beugró”. Az idei „kiírásban” egyébként 69 tornát tartanak, ahol a játékosok egymásnak feszülhetnek. A sorozat nagy hiányzója az 1 millió dollár nevezési díjú szupertorna, a Big One. Ezzel kapcsolatban azonban jelezték, ez idén sem marad el, ám nem lesz a bajnokság része.  

 

A WSOP ma már egyértelműen a világ legnagyobb élő versenysorozata, s nem mellékesen a legnagyobb nyereményalapokkal. A csúcsot 2006 jelentette, amikor is több mint 8,7 ezer játékos fizette be a főverseny 10.000 dolláros beülőjét, amely végén a győztes Jamie Gold a bajnoki karkötő mellé több mint 12 millió dollárt kapott      

 

Sorozat egyébként még 1970-ben indult újtára, amikor a kaszinótulajdonos Benny Binion először meghirdette a World Series of Poker tornát. Ma már hivatásos játékosok tömege, sztárok, sztársportolók, celebek tucatjai ülnek asztalhoz, garantálva ezzel a póker iránt kevésbé érdeklődő rajongóik figyelmét is.

 
Címkék: póker,