Indiai turistáktól várják a fellendülést a nevadai kaszinók

2016-04-04
Annak jeléül, hogy az indiai turisták egyre fontosabb szerepet töltenek be Las Vegas életében, Nevada állam képviseleti irodát nyitott az 1,25 milliárd lakossal rendelkező országban.

 

India már ott van a között a 10 ország között, melynek állampolgárai a legnagyobb számban látogatnak a szerencsejátékok amerikai fellegvárába. Az Új-Delhiben nyílt iroda célja, hogy Las Vegast tovább népszerűsítse az indiai turisták körében, és így a hatalmas népességgel rendelkező ország bekerüljön a top 5-be. Ez nem lehetetlen, hiszen a becslések szerint jelenleg mintegy 50 millió indiai rendelkezik útlevéllel.

 

2014-ben összesen 63 ezer indiai turista látogatott el Nevadába, és ezzel ez volt az indiai turisták által meglátogatott harmadik legnépszerűbb helyszín New York és San Francisco után. A Nevadába látogatókat az állam által kínált különböző látványosságok vonzzák, beleértve annak festői szépségét, a cowboy hagyományokat, és természetesen a szerencsejátékot. Ugyan Indiában is vannak kaszinók, azok csak három körzetben engedélyezettek – Goában, Damanban és Sikkimben – így annak lehetősége, hogy ellátogathatnak a fényűző Las Vegasi kaszinókba, hozzájárul a turisták számának egy év alatti 33 százalékos növekedéséhez.

 

12 évvel ezelőtt Nevada sikeresen marketingelte magát a kínai turisták körében, és Kína jelenleg egyike annak az öt országnak, ahonnan a legtöbb látogató érkezik az Ezüst Államba. India mellett Nevada számos más fontos nemzetközi piacon is nyitott már turisztikai irodát, például Ausztráliában, Brazíliában, Kanadában, Franciaországban, Németországban, Mexikóban, az Egyesült Királyságban és Dél-Koreában is.

 

Nem Nevada az egyetlen, aki szemet vetett az indiaiakra, a világ másik nagy szerencsejáték központja, Makaó – mely sokkal közelebb van Indiához – már jelentős számú indiai turistát vonzott be. 2014-ben a makaói kormány turisztikai hivatala szerint 1,67 millió indiai tett látogatást Makaóban.

 
Címkék: kaszinó,