Így győzte le egy csapat diák a kaszinókat

2014-05-30
Ha szerencsejátékról van szó, mindenki tudja, hogy végül mindig a kaszinó jön ki győztesen. A kilencvenes években egy csapat diák azonban bebizonyította, hogy a játékosnak nem kell feltétlenül vesztesnek lennie. Az MIT Blackjack Team története:

 

Bill Kaplan felnevet, mikor visszaemlékszik édesanyja reakciójára, mikor közölte vele, hogy halaszt a Harvardon, és szerencsejátékokból kíván meggazdagodni. „Istenem, ez nevetséges! Mit fogok mondani a barátnőimnek?” – mondta. 

Kaplan olvasott egy könyvet a kártyaszámolásról, és úgy gondolta, hogy egy matematikai modell segítségével jó pénzt szakíthat blackjacken. Ez persze messze volt attól, amit édesanyja álmodott meg színötös tanuló fiának. Kaplan mostohaapja azonban nyitottabb volt az ötletre, és kihívás elé állította a fiút. „Játssz velem minden este, és bizonyítsd be, hogy nyerni tudsz.” – mesélte.

“2 héten át folyamatosan lezúztam.” – emlékszik Kaplan. „Végül azt mondta anyámnak: ’Nem hiszem el, de tényleg mindig nyer – engedd!’ Így, bár anyám továbbra sem lelkesedett túlságosan, elmentem Vegasba, és egy évet töltöttem ott.” 

1977-et írunk – Kaplan 1.000 dollárt (úgy 220 ezer forintot) vitt magával, és kilenc hónap alatt 35 ezret (7,8 millió forintot) csinált belőle. Visszament a Harvardra, hogy lediplomázzon, a következő években pedig a világot járta és blackjackezett.

Élete akkor vett drámai fordulatot, mikor a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) diákjainak egy kis csoportja, illetve annak vezetője, akinek volt némi tapasztalata a kártyaszámolásban, meghallotta, ahogyan épp a Vegasi élményeiről mesél valakinek. Megkérték, hogy tanítsa és menedzselje azt a csoportot, mely később a MIT Blackjack Team-ként vált ismertté és hírhedté.

 

Bill Kaplan

 

A csoportban kezdetben csak pár MIT-s diák vett részt, később azonban verbuváló kampányba kezdtek. A jelentkezőket vizsgáztatták, és csak a legalkalmasabbak kerülhettek be a csapatba, akiknek aztán aprólékosan betanították a módszert. A rendszer maga a kártyaszámolás volt, ami, ha jól csinálják, csekély, de mégis tekintélyes előnyt biztosít a játékosnak. Az ötlet nem volt új, és már előttük is több ezren próbálkoztak vele, de az MIT-sek új szintre emelték a módszert.

Maketteket készítettek a különböző kaszinókról, elemezték a környezetet, csoport-alapú megközelítést alkalmaztak. A komplex rendszer minimalizálta a lebukás esélyét, maximalizálta a lehetőségeket, és jól álcázta azokat a fogadási mintákat, melyek elválaszthatatlanok a kártyaszámolás módszerétől. A kaszinók ekkorra ugyanis már tapasztaltak voltak a számolók azonosításában, és megkeserítették az életüket, de roppant nehéz dolguk volt, ha a csoport megfelelően elkendőzte a tevékenységét. Rengeteg, fárasztó hosszú órát töltöttek a rendszer tökéletesítésével, és minden csapattagnak egy meglehetősen kemény vizsgán kellett átmennie, mielőtt élesben is engedték volna játszani egy kaszinóban.

 

Hogyan is működik a kártyaszámolás?

Blackjackben, vagy a 21-ben, a nagyértékű kártyák a játékosoknak, az kisértékű kártyák pedig a kaszinónak kedveznek. A kártyaszámoló tehát folyamatosan egy göngyöleget tart nyilván a fejében, amihez az alacsony kártyák esetén 1-et hozzáad, a magas kártyák esetén pedig 1-et levon. Mikor az egyenleg növekszik (ami azt jelenti, hogy több nagyértékű lap maradt a pakliban, mint ahány alacsony), tudja, hogy ideje magasabb téteket pakolni.

A kártyaszámoló nem nyer minden alkalommal – gyakran sok pénzt veszít – de statisztikailag, idővel, az esélyek az ő oldalán állnak.

Egy gond van vele: titokban kell csinálni, mert bár nem illegális, a kaszinók nem szeretik, és jogukban áll bárkit kitiltani a játékból.

 

Először illegális kártyapartikon kezdtek, hogy megnyugtassák magukat, hogy a számításaik és a módszereik tényleg működnek a valódi, éles körülmények között is. 

Sikereiket látva azok a barátok és partnerek, akik korábban 100 százalékos megtérülést tapasztaltak kisebb beruházásaik után, megdöbbentő összeget, 1 millió dollárt dobtak össze egy új cég, a Strategic Investments megalapítására. Innentől kezdve a cég keretein belül képezték a diákokat a kártyaszámolásra, és aztán rászabadították őket a gyanútlan kaszinókra. 

 

 

Megalakult a Strategic Investments

 

Az egyik ilyen diák az akkor 22 éves Mike Aponte volt, akinek épp fogalma sem volt arról, hogy mihez kezdjen az életével. Miután az üres osztályteremben tökéletesítette a technikáját, a megdöbbent srácnak átadtak 40 ezer dollárt (9 millió forintot) készpénzben, hogy játsszon vele a csapat nevében. 

Még jobban megdöbbent, mikor egy Atlantic City-beli blackjack asztalnál ülve az első tíz percben 10 ezer dollárt, mintegy 2,2 millió forintot veszített.  "Egy kaszinó hoszt azonnal odajött, üdvözölt, és felvitt egy penthouse lakosztályba. Volt benne jakuzzi és biliárd asztal is - hihetetlen volt. Totál el voltam ájulva, de nem élveztem annyira, mint normál esetben tettem volna, mert még mindig ideges voltam amiatt, hogy elveszítettem azt az összeget."

Az eset jó lecke volt arra, hogy rájöjjön milyen változékony is lehet a blackjack - még akkor is, ha egy tudományosan bizonyított rendszerrel van megtámogatva. Aponte azonban továbbra is ragaszkodott a csapat módszeréhez, és végül körülbelül 25 ezer dollárnyi (5,5 millió forintnyi) nettó profittal térhetett vissza az egyetemre.

 

Mike Aponte és egy másik játékos egy nyertes játszma után

 

A kaszinó hosztok gondoskodnak a nagy tétekben játszó, úgynevezett high roller játékosokról - ingyenes vacsorákkal, italokkal, szobákkal kedveskednek nekik függetlenül attól, hogy nyertek-e vagy sem. A diákok persze, akik hétközben órákra jártak, az egyetemi étkezdében ebédeltek, és kollégiumi szobákban laktak, hamar megszokták, hogy VIP elbánásban részesülnek.

De persze a fellépésüknek is megfelelőnek kellett lennie – és ez nem mindegyikük számára volt könnyű. Aponte-nek olyan volt az egész, mintha beépült volna valahova. „Át kellett menned a teszten, mikor felmértek, és azt gondolták magukban ’Oké, olyasvalaki ez, akitől sok pénzt remélhetünk?’”

Elmondása szerint, a matek képességeivel soha senkinek nem volt problémája az MIT-n „az volt a fontos, hogy laza legyél, képes legyél kezelni a figyelmet, hiszen a pénz vonzza a figyelmet.”

Saját bevallása szerint az, hogy ázsiai volt, komoly előny jelentett számára. "Rájátszottunk arra a sztereotípiára, hogy az ázsiaiak őrült nagy szerencsejátékosok. Szóval a szokásos történetem az volt, hogy gazdag családból származom, és én vagyok az a bizonyos elkényeztetett fiú."

 

A csapat sikere nagyobb volt, mint amit vártak – a bevétel messze meghaladta eredeti céljukat. Volt olyan, hogy egyetlen hétvége alatt 400 ezer dollár (90 millió forint) nyereményt tettek zsebre. A diákok azonban nem csak ahhoz szoktak hozzá hamar, hogy élvezzék a high rollereknek járó kiváltságokat, de ahhoz is, hogy őrült nagy összegeket hordtak maguknál. Néha túlságosan is nyugodtak voltak. 

Egy este a csapat néhány tagja egy Las Vegas-i kiruccanás után egyből az MIT-ba ment gyakorlatra. Egyikük egy barna kajászacskót tett a széke alá. Másnap reggel 6 órakor csörgött Kaplan telefonja. „Nem fogod elhinni, mit műveltem!” mondta az egyik diák. „Tudod, Vegasból jöttem vissza, és nálam volt 125 ezer dollár (közel 28 millió forint) egy papírzacskóban. Na, ottfelejtettem az osztályteremben. Totál elfelejtkeztem róla! Visszarohantam, de már nem volt ott!” 

Kiderült, hogy a takarító betette a szekrényébe… A kábítószeres nyomozó csoport és az FBI hat hónapnyi nyomozás után végül visszajuttatta a pénzt a csoportnak. 

 

A nyomás egyre nőtt, mivel egyre több játékost szúrtak ki, és tiltottak ki a kaszinók. A kaszinók tehát felfigyeltek rájuk, elkezdték akadályozni a csapat munkáját, és így arra kényszerültek, hogy kisebb kaszinókba tegyék át székhelyüket. Végül Európában is próbát tettek, de hírük oda is követte őket. Miután többször összetűzésbe kerültek a hatóságokkal, az eredeti csapattagok kiléptek. Új diákok csatlakoztak, de a kaszinók ekkor már világszerte tudtak az MIT-sekről. Az egyik kaszinó ugyanis magánnyomozót fogadott, hogy megtalálja őket, és ő az elkapottak bostoni címeiről rájött, hogy az MIT-re járnak. Még egy egyetemi évkönyvet is szerzett, melyben benne volt némelyikük fotója is. A kaszinók aztán az évkönyvből származó fotókat megosztották egy adatbázisban, és ez végérvényesen véget vetett a csapat uralmának.

Sokan féltek a lebukástól, bár Aponte elmondása szerint általában meglehetősen fájdalommentesen zajlott az egész. "Megérintették a hátad, és a biztonsági ember azt mondta, 'Mike, a kaszinó vezetősége úgy döntött, hogy a blackjack kivételével bármit nyugodtan játszhatsz.'" Néha azonban a biztonságiak agresszívek lettek, és az USA-n kívül ez még kockázatosabb volt.

Aponte emlékszik az egyik új csapattag  esetére, aki épp csak letette a vizsgát, hogy nagy játékosként indulhasson. "Visszatekintve, hiba volt, mivel kinézetre nem tűnt nagy játékosnak. Szemüveges volt, nagyon jámbor, és tényleg nagyon okosnak nézett ki. PhD hallgatóként tényleg az is volt." Mivel épp akkor nősült meg, azt gondolta, jó ötlet elvinni újdonsült feleségét - aki egyébként szintén a csoport tagja volt - a Bahamákra, és az ottani kaszinókban is kipróbálni szerencséjüket.

“20 vagy 30 ezer dollár nyereségnél állt, mikor a kaszinó rájött, hogy számolja a kártyákat, és kihívták a rendőrséget. Börtönbe zárták őket, és nem csak az összes pénzt kobozták el, amit nyert, hanem a csapat pénzét is, ami nála volt. Ez a játékos és a felesége soha többet nem játszott a csapat nevében.”

Miután lebuktak, sokan feladták. Néhányan azonban drasztikus lépésekre voltak képesek, hogy a csapat tagjai maradjanak. Kaplan emlékszik, hogy egy 21 éves játékosnak sikerült folyamatosan megfigyelőként játszania - ő számolta a kártyákat, aztán jelzett a társának, aki nagy téteket rakott, mikor a lapok kedvezőek voltak. “Leborotválta a fejét, parókát vett fel, nőnek öltözött - ő játszott a leghosszabb ideig. Nagyon jóvágású srác volt!”

 

Végül az egyre növekvő nyomás miatt a Strategic Investments 1993 decemberében feloszlott. Abban az időben a csapat már körülbelül 80 játékosból állt, és Kaplan szerint ideje volt véget vetni az egésznek. “Játékosként hihetetlen élmény volt, managerként azonban borzasztó: 10, 20, 30 emberünk játszott öt különböző kaszinóban, különböző városokban – néhányan Las Vegasban, néhányan New Orleans-ban, néhányan Kanadában, nyilván kellett tartani őket, és próbálni biztosítani, hogy soha senki ne lopjon a pénzből.”

Felesége mindenesetre megkönnyebbült, mikor többé nem telefonál senki hajnal kettőkor azzal, hogy "Most rúgtak ki a Caesars-ból, mit csináljak?” 

  

A Strategic Investments megszűnése után, Aponte és több más játékos is új csapatot alapított. Ezek a csoportok tanultak a Strategic Investments hibájából, és sokkal inkább koncentráltak az alkalmazott emberek személyiségére. Mike elmondása szerint a nyeremények összege ugrásszerűen megnőtt.

Aponte idővel aztán túl ismert lett ahhoz, hogy játsszon, de még ma is a szerencsejátékokból él. Ő lett a World Series of Blackjack 2004-es bajnoka, manapság pedig játszani tanít, és kaszinóknak nyújt szaktanácsadást. Ironikus módon, összebarátkozott néhány olyan emberrel is, akik korábban azzal töltötték a napjaikat, hogy rá vadásztak. Még mindig szeretettel gondol vissza az MIT Team-mel töltött napjaira. "Olyasmit vittünk véghez, amit csak nagyon kevesek. Mindenki ismeri azt az aranyszabályt, hogy hosszú távon nem verheted meg a házat, de mi pontosan ezt tettük."

 

Összességében az MIT Blackjack Team tagjai pár év alatt több, mint 5 millió dollár (több, mint 1 milliárd forint) profitot értek el, és a modern kultúra legendás tagjaivá váltak. Nem véletlen, hogy több könyv is született a csapatról, 2008-ban pedig filmet is forgattak róluk Kevin Spacey főszereplésével. 

 

Forrás: BBC