Így csalt állítólag Phil Ivey egy kaszinóban

2013-05-15
A világ legjobb pókeresének tartott Ivey 7,8 millió fontot, több, mintegy 2,7 milliárd forintot nyert két nap alatt egy brit kaszinóban, ám az csalásra hivatkozva nem hajlandó kifizetni a nyereményt. Most kiderült, hogy hogyan is történhetett az eset.

  

A póker Tiger Woods-szaként emlegetett játékos még tavaly októberben látogatta meg Londonban az exkluzív Crockfords kaszinót, mely a maga 184 évével a világ legrégebbi privát szerencsejáték klubja. Ivey két nap alatt 7,8 millió fontot nyert a punto banco nevű játékon, majd jelezte a kaszinó vezetőségének, hogy átutalással kéri a nyeremény kifizetését. A kaszinó bele is egyezett ebbe, azonban kilenc hónappal később is csak 1 millió font érkezett meg Ivey számlájára, mivel a kaszinó időközben csalás gyanúja miatt belső nyomozást indított

 

A kaszinó által vélelmezett csalás egy 1966-ös Warren Beatty film, a Kaleidoszkóp történetére hasonlít. A filmben a Warren Beatty egy playboyt alakít, aki betör egy kártyagyárba, megjelöli a kártyákat, és aztán minden európai kaszinóban bankot robbant.

A brit Mail on Sunday című lap értesülései szerint Ivey esetében a kártyák selejtesek voltak, mert a gyártás folyamán hibásan vágták a kártyapakli egyes lapjait. A hátlapon található geometriai formák emiatt nem szimmetrikusak voltak, mint a normális kártyalapokon, bár ezt csak egy igen gyakorlott szemű játékos vehette észre. Normál esetben a kártyáknak ugyanúgy kell kinézniük, ha 180 fokkal elforgatják őket. Ha nem így van, a tapasztalt játékosok kihasználhatják a „forgatásra játszás” elnevezésű szisztémát.

 

Normál kártyalap

 

Gyártási hibás kártyalap

 

Ivey egy meg nem nevezett, kínai származású nővel érkezett az exkluzív klubba, és ő volt az egyetlen, aki annál a bizonyos krupiénál játszott három estén keresztül. Elképesztő nyerési sorozatának a kaszinó felügyelője és 10 videokamera is tanúja volt. Kezdetben 50.000 fontos téttel játszott, melyet később külön vezetői engedéllyel 150 ezerre emeltek. A kaszinó úgy véli, hogy az Ivey kíséretében lévő hölgy – akit már legalább két másik kaszinóból kitiltottak korábban – felfedezte a kártyák hibáit, és segített Ivey-nak az előny megjátszásában. Az nem tisztázott, hogy Ivey és a nő már a játék előtt is tudtak-e a Crockfords kártyáinak hibáiról, vagy csak egyszerűen felfigyeltek rá a játék közben.

 

A punto banco egyébként a baccarat legmagasabb tétes verziója, a high-stakes játékosok kedvence, lényegesen jobb oddsszokat kínál, mint a ruletthez hasonló játékok. A játék célja, hogy a játékosok minél közelebb jussanak a 9 ponthoz. A pontérték meghatározásánál az összértéket jelző szám utolsó számjegyét kell figyelembe venni. (pl.: 7+3=10, tehát 0 pont, 10+4=14 tehát 2 pont, király + 10 = 0 pont.) Arra lehet fogadni, hogy vagy a játékos (punto) vagy a bank (banco) fog-e nyerni, és ennek megfelelően kell elhelyezni a tétet az asztal megfelelő részén.

 

A Daily Mail szerint Ivey ugyan nem érhetett hozzá a lapokhoz, azonban állítólag utasította az osztót, hogy döntse hátra a kártyákat, hogy lássa az értéküket.A nyolcas és kilences, és talán a hetes és hatos kártyákat figyelte. Mikor ezek megjelentek, a társaságában lévő hölgy Ivey babonásságára hivatkozva kérte, hogy forgassák el azokat 180 fokkal. Mivel úgy tűnt, ez semmilyen előnnyel nem jár, az osztó beleegyezett.

Az elforgatott kártyák aztán visszakerültek a shoe-ba, és a játékos könnyedén felismerhette őket mikor ismét osztásra kerültek, így komoly előnybe került. Ivey kezdetben 500 ezer font körüli mínuszba került, aztán talpra állt, és végül 2,3 millió font plusszal zárta az első estét. Állítólag meggyőzte a kaszinót, hogy ne semmisítsék meg a kártyákat a nap végén, mint ahogyan ez normál esetben történni szokott, így a következő nap ismét a selejtes kártyákkal játszhatott. 

 

Willy Allison, az egyik legjobb kaszinófelügyeleti szakember 2011 novemberében figyelmeztette a szerencsejáték ipart a selejtes kártyák miatt, mely szerinte a „legújabb botrány lesz a Las Vegasi kaszinókban”, majd hozzátette: „Nem minden játékos csaló, aki sok pénzt nyer egy kaszinóban. Nem kell annak lennie. Azzal, hogy egy aszimmetrikus kártyát 180 fokkal elforgatnak, lehetővé válik, hogy még a felfedése előtt azonosítsák egy lap értékét. Egyszerűen csak rá kell nézni a kártya hátuljának a szélére. Lényegében ezzel ugyanaz a hatás érhető el, mint a lapok megjelölésével, és óriási előnyt ad a játékosnak a házzal szemben. Kinek kell a láthatatlan tinta és a speciális napszemüveg, ha gyári cinkelt kártyája is lehet.”

Allison szerint a kártyagyárosok nagy nyomás alatt vannak, egyre több és több kártyát kell előállítniuk, főleg a makaói nagy kereslet miatt, ahol minden nap több milliót használnak és semmisítenek meg egy-egy játék végén. „Emiatt elkerülhetetlenül csökken a minőség. A kaszinóknak ébernek kell lenniük a gyártási hibák miatt.”

 

Ivey azt hangoztatja, hogy semmi illegálisat nem cselekedett, és úgy döntött, hogy beperli a kaszinót. Várhatóan ez lesz a kaszinók történetének legnagyobb jogi csatája, hiszen kérdéses, hogy csalásnak minősül-e, ha valaki jó megfigyelő, és kihasználja a kínálkozó lehetőséget - a fejleményekről beszámolunk.

  

Címkék: kaszinó, nyeremény, póker,